Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Villeneuve ismét visszatér!

Villeneuve ismét visszatér!

Porsche Supercup
Ismét visszatér a versenyzéshez Jacques Villeneuve, az 1997-es Forma–1-es világbajnok, aki az idei évben a királykategória egyik európai kísérőszériájának, a Porsche Supercupnak a mezőnyében fog szerepelni.

Az 55 éves kanadai versenyzői pályafutása során szinte az összes jelentősebb szériában próbára tette a tudását. 1995-ben megnyerte az amerikai CART-bajnokságot és az Indy500-at is, majd 1997-ben csúcsra ért a Forma–1-ben, ahonnan 2006-ban távozott.

Ezt követően NASCAR-versenyeken valamint hosszútávú futamokon indult, ideértve a legendás Le Mans-i 24 órásat is. Később három futam erejéig a Forma–E-ben is szerepelt, de indult a brazil túraautó-bajnokságban és egy amerikai ralikrossz versenyen is. Éles körülmények között legutóbb 2023-ban versenyzett a WEC-ben.

A Porsche Supercup új terep lesz számára – hogy itt szerepel legközelebb, arról a széria közösségi felületein adtak hírt. Itt megerősítették azt is, hogy Villeneuve „vendégversenyző lesz” (vagyis a szabályok szerint pontokat nem szerezhet) és ismertették autójának egyedi festését is.

Fotó: Porsche Supercup

Ennek alapját Villeneuve klasszikus sisakdizájnja képezi majd (ezt használta már a Forma–1-es évek során is), amit pedig édesanyjának színes, csíkos pulóverei inspiráltak. Ez a koncepció az évek során Villeneuve „védjegyévé” vált, olyan hangsúlyosan pedig sosem jelent még meg, mint 2026-ban fog, hiszen most az autó egésze viseli majd a kék, a rózsaszín és a sárga csíkokat.

„A korábbi F1-es bajnok, Jacques Villeneuve különleges vendégként csatlakozik a Porsche Supercup mezőnyéhez” – írta a bajnokság hivatalos közleményében. „Indy500-győztes és CART-bajnok, aki már bizonyított a csúcskategóriákban az amerikai versenyzéstől az F1-ig.”

„Már az F1-es években is kitűnt, nemcsak a vezetési stílusával, hanem jellegzetes sisakdizájnjával is, az édesanyja pulóverei által inspirált csíkokat a rajongók azonnal felismerik a világ minden táján. Idén ez az egyedi megjelenés szintet lép. Autója különleges fényezést kap, ami ezt a dizájnt idézi. Biztos, hogy a teljesítménye is látványos lesz” – tették hozzá.

Fotó: Porsche Supercup
Borítókép: Fotó: Porsche Supercup
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak