Ugrás a tartalomhoz

Neparáczki Endre

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Neparáczki Endre
Született1988. január 19. (38 éves)
Szeged
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái
KitüntetéseiMagyar Ezüst Érdemkereszt (2019)


Neparáczki Endre (Szeged, 1988. január 19. –) magyar biológus, egyetemi oktató.

2006-ban a szegedi piarista gimnáziumban érettségizett. Ezután a Szegedi Tudományegyetem biológus képzésen szerzett diplomát. A Szegedi Tudományegyetem Biológia Doktori Iskolában 2017-ben védte meg a doktori disszertációját. Ösztöndíjjal dolgozott vendégkutatóként az Euracban 2015-ben.

2010-től foglalkozik archeogenetikai kutatással, 2017-től a SZTE Genetikai Tanszék[1] tudományos munkatársa, 2019-2023 között a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának igazgatója.[2]

2023-ban létrehozta első önálló vállalkozását, a Geneo Services Kft.-t, amelynek ügyvezető igazgatója.[3]

Doktori dolgozatának címe: A honfoglalók genetikai származásának és rokonsági viszonyainak vizsgálata archeogenetikai módszerekkel, amely a Szegedi Tudományegyetem Doktori Repozitóriumának statisztikája alapján az egyetem legtöbb letöltéssel rendelkező doktori disszertációja.[4]

Kutatásai egyrészt a Kárpát-medence történeti népességeinek genetikai eredetét vizsgálja: magyar honfoglalók, avarok és Kárpát-medencei hunok genetikai összetételéről közölt tudományos eredményeket.

Másrészt államalapító és dinasztikus jelentőségű családok genetika származását vizsgálja: az Árpád-házét és a Hunyadi családét. 2021 tavaszán megkezdte kutatócsoportjával a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika területén feltárt csontmaradványok genetikai vizsgálatát. Kutatócsoportja vizsgálta a Szent László hermában található koponya ereklyét, amely valóban I. László királyé, ezzel a világon először erősítettek meg archeogenetikai módszerrel is egy ereklye eredetiségét.[5]

A Geneo Services Kft. alapítója és ügyvezető igazgatójaként innovatív molekuláris biológiai technológiát alkalmazva hoz létre olyan termékeket, amelyek hozzásegítik az egészségtudatosság elterjedéséhez az egyéneket.[6]

A magyarság eredetéről

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2022 májusában Neparáczki Endre és Török Tibor archeogenetikusok mintegy harminc társukkal tanulmányt tettek közzé a Current Biology című nemzetközi szaklapban, amelyben a mitokondriális DNS genetikai vizsgálata alapján kimutatták, hogy a honfoglaló magyarok magját képező népesség finnugor származású volt.[7]

48 mintát vizsgáltak 19 honfoglaláskori „szállási” temetőből, illetve 65 mintát 9 köznépi temetőből. A genomot, vagyis a minták teljes örökítő információját vizsgálták, majd összevetették 2700 másik archaikus genommal.

A vizsgálat legfontosabb megállapításai a következők voltak:[8]

  • A honfoglaló magnépesség genomja a mai népek közül a baskírokhoz, valamint a szibériai és volgai tatárokhoz hasonlít leginkább.
  • Ugyanez a genom 50% manysi (finnugor), 35% szarmata (indoiráni) és 15% hsziungnu (ázsiai hun) keveredéseként modellezhető.

Török Tibor (az SZTE Genetikai Tanszék és az Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpont munkatársa) 2023 áprilisában Szentendrén egy konferencián így ismertette eredményeiket:

„Kiderült, hogy a manysik többszörösen közelebb állnak a honfoglalókhoz, mint a többi vizsgált nép. […] A manysik ősei lehettek ősei a honfoglalóknak, fordítva viszont ez nem igaz. A nyelvészeti hipotézis tehát ül. A honfoglaló magyarok magnépessége finnugor származású volt. Gyakorlatilag igazoltuk genetikailag a finnugor elméletet.”

Magyar Ezüst Érdemkereszt (2019)

  • correctKin: an optimized method to infer relatedness up to the 4th degree from low-coverage ancient human genomes [9] (társszerző, Genome Biology, 2023)
  • Genetic identification of members of the prominent Báthory aristocratic family [10] (utolsószerző, iScience, 2023)
  • The archaeogenomic validation of Saint Ladislaus' relic provides insights into the Árpád dynasty's genealogy [5] (utolsószerző, Journal of genetics and genomics, 2023)
  • The genetic legacy of the Hunyadi descendants [11] (elsőszerző, Heliyon, 2022)
  • Maternal Lineages of Gepids from Transylvania [12](utolsószerző, Genes, 2022)
  • A previously undescribed cranial surgery technique in the Carpathian Basin 10th century CE [13] (társszerző, International Journal of Osteoarchaeology, 2022)
  • Maternal Lineages from 10–11th Century Commoner Cemeteries of the Carpathian Basin[14] (utolsószerző, Genes, 2021)
  • Determination of the Phylogenetic Origins of the Árpád Dynasty Based on Y Chromosome Sequencing of Béla the Third[15] (társszerző, European Journal of Human Genetics, 2020)
  • Y-chromosome haplogroups from Hun, Avar and conquering Hungarian period nomadic people of the Carpathian Basin[16] (elsőszerző, Nature Scientific Reports, 2019)
  • Mitogenomic data indicate admixture components of Central-Inner Asian and Srubnaya origin in the conquering Hungarians[17] (elsőszerző, Plos One, 2018)
  • Revising mtDNA haplotypes of the ancient Hungarian conquerors with next generation sequencing[18] (elsőszerző, Plos One, 2017)
  • Genetic structure of the early Hungarian conquerors inferred from mtDNA haplotypes and Y-chromosome haplogroups in a small cemetery[19] (elsőszerző, Molecular Genetics Genomics, 2017)

Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés Archiválva 2021. június 6-i dátummal a Wayback Machine-ben. Budapest, Magyarország : Magyarságkutató Intézet (2020) ISBN 978-615-6117-20-5 [20]

Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés II. Budapest, Magyarságkutató Intézet (2022) ISBN 978-615-6117-66-3 [21]

  1. ↑ "Archivált másolat". 2021. június 6. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2021. június 6.
  2. ↑ Intézet, Magyarságkutató. "MKI Archeogenetikai Kutatóközpont". mki.gov.hu. 2021. május 12. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2021. június 6.
  3. ↑ "GENEO - Veszteségmentes géntérkép profiknak és előrelátóknak". www.geneo.hu. Hozzáférés: 2024. január 18.
  4. ↑ "Statisztika - SZTE Doktori Repozitórium". doktori.bibl.u-szeged.hu. Hozzáférés: 2021. június 6.
  5. 1 2 Varga, Gergely I. B. (2023. január 1.). "The archaeogenomic validation of Saint Ladislaus' relic provides insights into the Árpád dynasty's genealogy". Journal of Genetics and Genomics. 50 (1): 58–61. doi:10.1016/j.jgg.2022.06.008. ISSN 1673-8527. {{cite journal}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)
  6. ↑ "GENEO - Veszteségmentes géntérkép profiknak és előrelátóknak". www.geneo.hu. Hozzáférés: 2024. január 18.
  7. ↑ https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/35617951/
  8. ↑ https://www.valaszonline.hu/2023/08/02/magyarsagkutato-intezet-kasler-miklos-konszolidacio/
  9. ↑ Nyerki, Emil (2023. február 28.). "correctKin: an optimized method to infer relatedness up to the 4th degree from low-coverage ancient human genomes". Genome Biology. 24 (1): 38. doi:10.1186/s13059-023-02882-4. ISSN 1474-760X. PMID 36855115. {{cite journal}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)CS1 karbantartás: jelöletlen szabad DOI (link)
  10. ↑ Gînguță, Alexandra (2023. október). "Genetic identification of members of the prominent Báthory aristocratic family". iScience. 26 (10): 107911. doi:10.1016/j.isci.2023.107911. ISSN 2589-0042. PMID 37810237. {{cite journal}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)CS1 karbantartás: oldalszám helyett cikk száma (link)
  11. ↑ Neparáczki, Endre (2022. november). "The genetic legacy of the Hunyadi descendants". Heliyon. 8 (11): e11731. doi:10.1016/j.heliyon.2022.e11731. ISSN 2405-8440. PMID 36425424. {{cite journal}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)CS1 karbantartás: jelöletlen szabad DOI (link) CS1 karbantartás: oldalszám helyett cikk száma (link)
  12. ↑ Gînguță, Alexandra (2022. április). "Maternal Lineages of Gepids from Transylvania". Genes (angol nyelven). 13 (4): 563. doi:10.3390/genes13040563. ISSN 2073-4425. {{cite journal}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)CS1 karbantartás: jelöletlen szabad DOI (link)
  13. ↑ Kis, Luca (2022. március). "A previously undescribed cranial surgery technique in the Carpathian Basin 10th century CE". International Journal of Osteoarchaeology (angol nyelven). 32 (2): 479–492. doi:10.1002/oa.3082. ISSN 1047-482X. {{cite journal}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)
  14. ↑ Maár, Kitti (2021/3). "Maternal Lineages from 10–11th Century Commoner Cemeteries of the Carpathian Basin". Genes (angol nyelven). 12 (3): 460. doi:10.3390/genes12030460. PMID 33807111. {{cite journal}}: Check date values in: |date= (súgó); More than one of |author= és |last= specified (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)CS1 karbantartás: jelöletlen szabad DOI (link)
  15. ↑ Nagy, Péter L. (2021. január). "Determination of the phylogenetic origins of the Árpád Dynasty based on Y chromosome sequencing of Béla the Third". European Journal of Human Genetics (angol nyelven). 29 (1): 164–172. doi:10.1038/s41431-020-0683-z. ISSN 1476-5438. PMID 32636469. {{cite journal}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)
  16. ↑ Neparáczki, Endre (2019. november 12.). "Y-chromosome haplogroups from Hun, Avar and conquering Hungarian period nomadic people of the Carpathian Basin". Scientific Reports (angol nyelven). 9 (1): 16569. doi:10.1038/s41598-019-53105-5. ISSN 2045-2322. PMID 31719606. {{cite journal}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)
  17. ↑ Neparáczki, Endre (2018. október 18.). "Mitogenomic data indicate admixture components of Central-Inner Asian and Srubnaya origin in the conquering Hungarians". PLOS ONE (angol nyelven). 13 (10): e0205920. doi:10.1371/journal.pone.0205920. ISSN 1932-6203. PMID 30335830. {{cite journal}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)CS1 karbantartás: jelöletlen szabad DOI (link) CS1 karbantartás: oldalszám helyett cikk száma (link)
  18. ↑ Neparáczki, Endre (2017. április 19.). "Revising mtDNA haplotypes of the ancient Hungarian conquerors with next generation sequencing". PLOS ONE (angol nyelven). 12 (4): e0174886. doi:10.1371/journal.pone.0174886. ISSN 1932-6203. PMID 28422985. {{cite journal}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)CS1 karbantartás: jelöletlen szabad DOI (link) CS1 karbantartás: oldalszám helyett cikk száma (link)
  19. ↑ Neparáczki, Endre (2017. február 1.). "Genetic structure of the early Hungarian conquerors inferred from mtDNA haplotypes and Y-chromosome haplogroups in a small cemetery". Molecular Genetics and Genomics (angol nyelven). 292 (1): 201–214. doi:10.1007/s00438-016-1267-z. ISSN 1617-4623. {{cite journal}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)
  20. ↑ Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés (PDF). A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. Budapest: Magyarságkutató Intézet. 2020. ISBN 978-615-6117-20-5. 2021. június 6. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2021. június 6. {{cite book}}: More than one of |accessdate= és |access-date= specified (súgó); More than one of |archivedate= és |archive-date= specified (súgó); More than one of |archiveurl= és |archive-url= specified (súgó)
  21. ↑ Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés II (PDF). Budapest: Magyarságkutató Intézet. ISBN 978-615-6117-66-3. 2023. augusztus 2. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2024. január 18.