Johannes Scotus Erigena

Johannes Scotus Eriugena
Eriugena ábrázolása egy 12. századi kéziratban
Született	800/810 körül Írország
Elhunyt	877 körül bizonytalan
Állampolgársága	Gael Írország
Foglalkozása	filozófus fordító író teológus
Filozófusi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Nyugati Frank Királyság Karoling reneszánsz – középkori filozófia
Iskola/Irányzat	keresztény filozófia, újplatonizmus, patrisztikus hagyomány
Érdeklődés	teológia, metafizika, dialektika, szabad akarat, predesztináció, exegézis
Akikre hatott	Eckhart mester, Nicolaus Cusanus
Akik hatottak rá	Platón, Arisztotelész, Szent Ágoston, Pszeudo-Dionüsziosz, Hitvalló Szent Maximosz, Nüsszai Szent Gergely, Órigenész, Boethius
Fontosabb nézetei	a négy természet felosztása, apofatikus teológia, a teremtés mint teofánia, processio és reditus
Fontosabb művei	Periphyseon, De divina praedestinatione
A Wikimédia Commons tartalmaz Johannes Scotus Eriugena témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Johannes Scotus Eriugena, régebbi magyar alakban Johannes Scotus Erigena, továbbá Eriugena, Ierugena vagy Scottigena (Írország, 800/810 körül – 877 körül) ír származású, latinul alkotó középkori filozófus, teológus, fordító, tanító és költő volt. A Karoling reneszánsz egyik legeredetibb gondolkodója, aki Kopasz Károly udvarában működött, és a 9. századi latin Nyugaton ritka görögtudásával fontos szerepet játszott a görög keresztény teológiai hagyomány közvetítésében.

Legismertebb műve a görög címén Periphyseon, későbbi latin címén De divisione naturae („A természet felosztásáról”), amelyben a keresztény újplatonizmus nyelvén, dialógusformában tárgyalja Istent, a teremtést, az ember helyét és a teremtmények Istenhez való visszatérését. Gondolkodása elsősorban a Szentírás, Szent Ágoston, Pszeudo-Dionüsziosz, Hitvalló Szent Maximosz és más görög egyházatyák hatása alatt állt, miközben a platonikus és arisztotelészi fogalmi hagyományt is használta.

Eriugena egyes tételei már életében vitát váltottak ki. A predesztinációról írt értekezését a valence-i zsinat 855-ben, majd a langres-i zsinat 859-ben elítélte. Fő művének későbbi panteisztikus olvasatai a 13. században kerültek egyházi elítélés alá: a párizsi zsinat 1210-ben elmarasztalta a mű használatát, III. Honoriusz pápa pedig 1225-ben elrendelte a példányok felkutatását és megsemmisítését. A modern kutatás Eriugenát nem egyszerűen „eretnek” szerzőként, hanem a keresztény újplatonizmus rendkívül merész, helyenként vitatható, de a karoling kori teológiai és filozófiai kultúrában mélyen gyökerező képviselőjeként tárgyalja.

Neve

Kortársai többnyire Joannes Scottus vagy Joannes Scottigena néven említették. A 10. századtól kezdve kéziratokban előfordul az Eriugena, Ierugena és Erigena alak is. A filológiailag legkorábbi és legelfogadottabb alak az Eriugena, amely az Írországra utaló Ériu névből származik, jelentése nagyjából „írországi születésű”. A Scotus megjelölés a 9. századi latin szóhasználatban nem a mai értelemben vett skótot, hanem általában ír vagy gael származású embert jelölt; Írországot a középkori latin hagyományban Scotia maior néven is említették. Emiatt a „Scotus” mai nyelvi beidegződések szerinti „skót” értelmezése félrevezető lehet.

A Johannes Scotus Erigena összetett névalak késői, a 16. századnál korábbra biztosan nem vezethető vissza. A magyar szakirodalomban és lexikonokban mind az Eriugena, mind az Erigena alak előfordul; a nemzetközi szakirodalom ma általában az Eriugena formát részesíti előnyben. Nem tévesztendő össze a későbbi Johannes Duns Scotus ferences filozófussal és teológussal.

Élete

Eriugena életéről kevés kortárs adat maradt fenn. Születési idejét rendszerint 800 és 815 közé, gyakran 810 körülre teszik. Írországi származását a névhasználat és a kortárs utalások alapján a kutatás általában elfogadja, bár korábban felmerültek skóciai vagy más származtatások is.

847 előtt a Nyugati Frank Királyságba került. Kopasz Károly udvarában, illetve a királyi palotaiskola környezetében tanított, és valószínűleg a hét szabad művészet oktatásában is részt vett. A korabeli Nyugaton kivételesnek számító görögtudása különösen fontos volt: valószínűleg Írországban szerezte meg görög ismereteinek alapjait, majd a frank udvarban fejlesztette tovább azokat.

Nem dönthető el bizonyosan, hogy Eriugena pap, szerzetes, egyszerű klerikus vagy világi tudós volt-e. A korabeli források nem nevezik egyházi méltóságnak, de teológiai műveltsége, udvari szerepe és vitákban való részvétele miatt a kutatás gyakran valamilyen klerikusi vagy monasztikus háttérrel számol.

Életének utolsó szakasza bizonytalan. Késő középkori legenda szerint Nagy Alfréd Angliába hívta, Malmesburyben tanított, és tanítványai íróvesszőkkel megölték. Ennek a történetnek nincs kortárs alátámasztása, és valószínűleg névkeveredés vagy legenda eredménye. Halálát hagyományosan 877 körülre teszik; helye nem állapítható meg biztosan.

Történeti és szellemi környezete

Eriugena a Karoling reneszánsz közegében alkotott. A 9. századi frank udvarban a latin írásbeliség, az iskolai oktatás és a teológiai vitakultúra jelentős fejlődésen ment keresztül. A korszak tudósai elsősorban latin nyelvű forrásokból dolgoztak, de a bizánci kapcsolatok, a görög kéziratok és az ír tudósok jelenléte a görög egyházatyák iránt is érdeklődést keltett.

Eriugena ebben a közegben vált jelentőssé. Egyfelől udvari tanító és költő volt, másfelől olyan fordító, aki a latin Nyugat számára közvetített nehezen hozzáférhető görög teológiai szövegeket. Munkásságában ezért a karoling kori iskola, a patrisztikus tekintélytisztelet, a dialektikus módszer és a spekulatív metafizika egyszerre van jelen.

A predestinációs vita

Eriugena első biztosan datálható teológiai szereplése az Orbais-i Gottschalk körül kibontakozó predestinációs vitához kapcsolódik. Gottschalk a kettős predestináció tanát védte, vagyis azt az álláspontot, hogy Isten egyeseket üdvösségre, másokat kárhozatra rendelt. 851 körül Pardulus laoni püspök és Reims köre Eriugenához fordult a kérdésben, aki De divina praedestinatione címmel értekezést írt.

Eriugena szerint csak egyetlen, jóra irányuló predestináció van. Isten előretudása senkit sem kényszerít rosszra; a bűn a szabad akarat helytelen használatából ered, és a rossz nem önálló, pozitív lét, hanem hiány vagy nemlét. Érvelésében Szent Ágoston tekintélyére hivatkozott, de a kérdést erősen dialektikus, újplatonikus fogalmi keretben tárgyalta.

A művet Prudentius troyes-i püspök és Florus lyoni diakónus élesen bírálta. A valence-i zsinat 855-ben, majd a langres-i zsinat 859-ben elítélte Eriugena egyes állításait és módszerét. A vita nem egyszerűen „filozófus és egyház” szembenállása volt, hanem a karoling kori püspöki, udvari és monasztikus teológiai közeg belső konfliktusa, amelyben a kegyelem, a szabad akarat, az isteni előretudás és a rossz mibenléte körüli kérdések kapcsolódtak össze.

Fordításai és kommentárjai

Eriugena fordítói munkásságának legfontosabb része a Pszeudo-Dionüsziosznak tulajdonított görög művek latinra ültetése volt. A Dionüsziosz-korpusz egy kézirata 827-ben bizánci ajándékként jutott Jámbor Lajos udvarába, majd a Saint-Denis-apátságba került. Hilduin apát készített ugyan latin fordítást, de Kopasz Károly később Eriugenát bízta meg egy használhatóbb változat elkészítésével.

Eriugena 860 és 862 között lefordította a Dionüsziosz-korpusz főbb írásait: Az isteni nevekről (De divinis nominibus), A misztikus teológiáról (Theologia mystica), Az égi hierarchiáról (De coelesti hierarchia), Az egyházi hierarchiáról (De ecclesiastica hierarchia) és a leveleket. Később kommentárt is írt Az égi hierarchiához.

Kopasz Károly megbízásából lefordította Hitvalló Szent Maximosz Ambigua című művét is, majd Nüsszai Szent Gergely Az ember teremtéséről című írását, valamint egy Epiphaniosznak tulajdonított hitvédelmi szöveget. E fordítások révén Eriugena a görög keresztény hagyomány egyik legfontosabb közvetítője lett a latin középkor felé. A Dionüsziosz-korpusz különösen nagy tekintélynek örvendett, mert a középkorban szerzőjét az Apostolok cselekedeteiben említett areopagita Dionüsziosszal azonosították.

Eriugena kommentárokat is készített. Fennmaradtak megjegyzései Martianus Capella De nuptiis Philologiae et Mercurii című művéhez, amely az iskolai oktatásban használt késő antik enciklopédikus kézikönyv volt. Írt János evangéliumához kapcsolódó homíliát és kommentárt is; utóbbiból csak töredékek maradtak fenn.

Művei

Eriugena művei a tanítás, a teológiai vita, a fordítás és a spekulatív filozófia köré rendezhetők.

• Annotationes in Marcianum – jegyzetek Martianus Capella művéhez, amelyek Eriugena iskolai tevékenységéhez kapcsolódnak.
• De divina praedestinatione – 851 körül írt értekezés a predestinációról és a szabad akaratról.
• Pszeudo-Dionüsziosz műveinek latin fordítása és az Expositiones in Ierarchiam coelestem – kommentár az Égi hierarchiához.
• Hitvalló Szent Maximosz Ambigua című művének latin fordítása.
• Nüsszai Szent Gergely Az ember teremtéséről című művének latin fordítása.
• Homilia in prologum sancti Evangelii secundum Ioannem – homília János evangéliumának prológusáról.
• Commentarius in Evangelium Iohannis – János evangéliumához írt, töredékesen fennmaradt kommentár.
• Periphyseon vagy De divisione naturae – fő műve, amely 862 és 866 között keletkezhetett, és Wulfadnak, a későbbi bourges-i érseknek ajánlotta.
• költemények – részben latin, részben görög elemekkel írt udvari és alkalmi versek.

A korábbi szakirodalomban Eriugenának tulajdonítottak eucharisztikus tárgyú műveket is. A De corpore et sanguine Domini című értekezést azonban a modern kutatás nem Eriugena, hanem Ratramnus corbie-i szerzetes művének tartja. A művet 1050-ben, a vercelli zsinaton még Eriugenának tulajdonított írásként ítélték el.

A Periphyseon

A Periphyseon Eriugena legfontosabb eredeti műve. A cím görögül „a természetekről” vagy „a természet felosztásáról” jelentést hordoz; a latin De divisione naturae cím későbbi hagyományban rögzült. A mű dialógusformában íródott: a tanító és a tanítvány kérdés-felelet szerkezetben halad végig a lét, a megismerés, az ember és Isten problémáin.

A mű öt könyvből áll. Az első könyv Isten megismerhetetlenségét és az Istenről való beszéd lehetőségeit tárgyalja. A második a lét teremtett és teremtetlen felosztásaival foglalkozik. A harmadik a teremtményeket Isten megnyilvánulásaként, teofániaként szemléli. A negyedik könyv középpontjában az ember teremtése, a paradicsomi állapot és a bűnbeesés áll. Az ötödik könyv a teremtmények Krisztuson keresztüli visszatérését tárgyalja Istenhez.

Eriugena a natura szót nem pusztán a mai értelemben vett természetre használja, hanem a görög physis tágabb megfelelőjeként: mindarra, ami van, és bizonyos értelemben arra is, ami nincs. A „nincs” nála nem egyszerű tagadás, hanem az érzékek és az értelem számára megragadhatatlan, a kategóriák fölött álló isteni valóságra is utalhat.

Filozófiája és teológiája

A négy természet

A Periphyseon legismertebb szerkezeti elve a természet négyes felosztása. Eriugena szerint a valóság négy módon gondolható el:

1. natura creans et non creata – a teremtő és nem teremtett természet: Isten mint minden eredete;
2. natura creata et creans – a teremtett és teremtő természet: az isteni Igében lévő elsődleges okok vagy ideák;
3. natura creata et non creans – a teremtett és nem teremtő természet: az érzékelhető és értelmi teremtmények világa;
4. natura non creata et non creans – a nem teremtett és nem teremtő természet: Isten mint minden visszatérésének végső célja.

Az első és a negyedik „természet” nem két külön isteni valóságot jelöl. Ugyanazon Istenről van szó: az első esetben Isten mint kezdet és forrás, a negyedikben Isten mint végcél jelenik meg. Eriugena gondolkodásának alapmozgása ezért az eredés és a visszatérés: a teremtmények Istentől származnak, és Krisztuson keresztül Istenhez térnek vissza.

Apofatikus teológia

Eriugena Istenről való beszédét erősen meghatározza Pszeudo-Dionüsziosz apofatikus, vagyis tagadó teológiája. Isten minden érzékelhető és értelmi kategóriát meghalad, ezért róla szigorú értelemben nem mondható ki, hogy micsoda. Az állító teológia Istenről mint okról beszél, a tagadó teológia viszont minden véges állítást elégtelennek tart. Eriugena ezért használ olyan kifejezéseket, mint „lét fölötti”, „jóság fölötti” vagy „lényeg fölötti”.

Amikor Eriugena Istent „semminek” vagy „nemlétnek” nevezi, ezt nem ateista vagy nihilista értelemben teszi. Arra utal, hogy Isten nem tartozik a teremtményi lét kategóriái alá, és nem fogható meg úgy, ahogyan egy véges létező. A teremtés így nem Istenen kívül álló anyagból történik, hanem Isten szabad, teremtő önközléseként, teofániaként válik érthetővé.

Teremtés, emanáció és visszatérés

Eriugena rendszerét gyakran nevezik újplatonikusnak, mert központi szerepet játszik benne az isteni eredetből való kiáradás és a visszatérés gondolata. A magyar teológiai terminológiában az emanáció „kiáradást” jelent; az emanatizmus viszont dogmatikai értelemben olyan tanítás, amely szerint a világ szükségszerűen árad ki az istenség lényegéből, és ezzel veszélyezteti a semmiből való teremtés keresztény tanát.

Eriugenánál a processio és a reditus nyelve valóban újplatonikus eredetű, de a mű nem egyszerűen pogány kozmogónia. Eriugena a teremtést a keresztény kinyilatkoztatás, az isteni Ige és a Szentháromság keretében értelmezi. Ugyanakkor nyelvezete több helyen annyira merész és kétértelmű, hogy későbbi olvasók panteisztikus vagy emanatista irányban is értelmezték.

Értelem, tekintély és kinyilatkoztatás

Eriugena híres tétele szerint az igaz vallás és az igaz filozófia végső soron nem mondhat ellent egymásnak. Ezt nem modern racionalista vagy egyházellenes értelemben állította, hanem abban a meggyőződésben, hogy az igaz értelem és az isteni kinyilatkoztatás ugyanannak az isteni igazságnak különböző megnyilvánulásai.

A megismerés rendjében a Szentírás a biztos kiindulópont. Eriugena szerint az értelemnek a kinyilatkoztatott isteni szóból kell kiindulnia, és a kegyelem segítségével kell feltárnia annak mélyebb értelmét. Ugyanakkor az emberi tekintélyt nem tartotta önmagában elegendőnek: a tekintély akkor hiteles, ha összhangban áll az igaz értelemmel. A patrisztikus tekintély, a Szentírás és az értelem nála nem egymást kizáró elvek, hanem az igazság keresésének hierarchikus és dialektikus rendjébe illeszkednek.

Az ember és a megváltás

Eriugena antropológiájában az ember különleges helyet foglal el, mert benne a látható és láthatatlan teremtés összekapcsolódik. Az ember Isten képmása, és mint mikrokozmosz magában foglalja a teremtett világ rendjét. A bűnbeesés következtében az emberi megismerés elhomályosult, a test és lélek viszonya megbomlott, és a teremtményi világ töredezett, érzéki formában jelenik meg.

A visszatérés Istenhez Krisztus megváltó műve által válik lehetővé. Eriugena szerint Krisztus megtestesülése, halála, feltámadása és mennybemenetele nemcsak az emberre, hanem kozmikus értelemben az egész teremtésre vonatkozik. A végső visszatérés nem a teremtmények megsemmisülését jelenti, hanem azok helyreállítását valódi létükben, Istenben.

Egyházi viták és elítélések

Eriugena recepciója több, egymástól különböző történeti vitához kapcsolódik. A predestinációs értekezést a 9. századi frank teológiai vita részeként ítélték el. A valence-i és langres-i zsinatok elmarasztalása elsősorban nem a Periphyseonre, hanem a De divina praedestinatione állításaira vonatkozott.

A 11. századi eucharisztikus vitákban Eriugena neve téves attribúció révén került elő. A Vercelliben 1050-ben elítélt De corpore et sanguine Domini című művet akkor Eriugenának tulajdonították, a modern kutatás azonban Ratramnus műveként tartja számon. Ezért az 1050-es elítélést nem lehet egyszerűen Eriugena saját eucharisztikus tanításának elítéléseként kezelni.

A 13. századi elítélések más kontextusban történtek. A Periphyseont Amalricus de Bène és David de Dinant köreihez kapcsolt panteisztikus értelmezésekkel összefüggésben olvasták. A párizsi zsinat 1210-ben elítélte a mű használatát, majd III. Honorius pápa 1225. január 23-án elrendelte példányainak nyilvános elégetését. Amikor Eriugena művei 1681-ben Oxfordban nyomtatásban megjelentek, a De divisione naturae a panteisztikusnak értelmezett kifejezések miatt az Indexre került.

Eriugena életművének megítélése ezért kettős. Egyfelől több tétele összeegyeztethetetlennek tűnt a későbbi katolikus dogmatikai megfogalmazásokkal, különösen ott, ahol a teremtés, az isteni transzcendencia és a teremtmények visszatérése homályos vagy túl merész nyelvet kap. Másfelől művei szorosan kapcsolódnak a Szentíráshoz, az egyházatyákhoz és a görög keresztény teológiához; saját szándéka szerint nem egyházellenes rendszert, hanem a keresztény igazság filozófiai-teológiai megértését kívánta kidolgozni.

Hatása és értékelése

Eriugena közvetlen hatását részben korlátozták a korai elítélések és műveinek nehéz nyelvezete. Fordításai azonban tartós jelentőségűek voltak: Pszeudo-Dionüsziosz latin nyugati recepciója, a középkori misztika és a skolasztikus teológia több iránya is közvetve vagy közvetlenül hasznosította a Dionüsziosz-korpusz Eriugena által közvetített változatát.

A nagy skolasztikus szerzők nem Eriugena rendszerét vették át, de olyan témák, mint az apofatikus teológia, az isteni nevek, a teremtés rendje és a visszatérés motívuma a későbbi középkori gondolkodásban is fontosak maradtak. A misztikus hagyományban, különösen Eckhart mester környezetében, Eriugena gondolatai ismét figyelmet kaptak. A reneszánsz és kora újkori recepcióban Nicolaus Cusanus és a német idealizmus kutatói is felfedezték benne a keresztény újplatonizmus egyik előzményét.

A 19–20. századi filozófiatörténet gyakran Eriugenát tekintette a korai középkor legjelentősebb spekulatív gondolkodójának. A modern Eriugena-kutatás kiemeli, hogy rendszerét nem szabad sem puszta panteizmussá, sem egyszerű katolikus ortodoxiává leegyszerűsíteni. Művei a 9. századi keresztény, patrisztikus, görög és latin hagyomány sajátos, helyenként feszültségekkel terhelt szintézisét alkotják.

Emlékezete

Eriugena portréja szerepelt az Ír Köztársaság B-sorozatú 5 fontos bankjegyének előoldalán. A bankjegy első példányai 1976. február 26-i, utolsó példányai 1993. május 7-i dátummal készültek; mérete 156 × 82 mm volt. Előlapján Eriugena képe, hátlapján a Kellsi kódexből vett részlet szerepelt.

Művei magyarul

• Magyarázatok Szent Dionysius Égi hierarchiájáról; ford. Horváth Judit. In: Az égi és a földi szépről. Források a későantik és a középkori esztétika történetéhez, közreadja Redl Károly, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1988, ISBN 963-281-843-1, 245–246. o.
• Szentbeszéd János Szent Evangéliumának prológusához; ford. Horváth Judit. In: Az égi és a földi szépről, 246–247. o.
• Kommentár János Szent Evangéliumához; ford. Horváth Judit. In: Az égi és a földi szépről, 247. o.
• A természet felosztásáról; ford. Horváth Judit. In: Az égi és a földi szépről, 247–267. o.
• A természetekről. Periphyseon; ford., bev., jegyz. és bibliográfia Vassányi Miklós, Szent István Társulat, Budapest, 2015. (Középkori keresztény írók)
• Johannes Scotus Eriugena: A szellem sasmadarának hangja. Homília Szent János evangéliumának prológusához; ford. Alácsi Ervin János és Németh Bálint, Sursum, Gödöllő, 2018.

Források

• Adamik Tamás szerk.: Latin irodalom a kora középkorban. Kalligram, Pozsony, 2014.
• Carabine, Deirdre: John Scottus Eriugena. Oxford University Press, Oxford–New York, 2000, ISBN 978-0-19-511361-7.
• Cappuyns, Maïeul: Jean Scot Érigène. Sa vie, son œuvre, sa pensée. Abbaye du Mont César, Louvain, 1933.
• Dictionnaire de théologie catholique, t. V/1, Letouzey et Ané, Paris, 1913, „Érigène ou mieux Ériugène (Jean Scot)”, 401–434. hasáb.
• Jeauneau, Édouard A. szerk.: Iohannis Scotti seu Eriugenae Periphyseon. Corpus Christianorum Continuatio Mediaevalis 161–165, Brepols, Turnhout, 1996–2003.
• Magyar Katolikus Lexikon: Eriugena.
• Moran, Dermot: The Philosophy of John Scottus Eriugena. A Study of Idealism in the Middle Ages. Cambridge University Press, Cambridge, 1989, ISBN 978-0-521-34549-1.
• Moran, Dermot – Guiu, Adrian: John Scottus Eriugena. Stanford Encyclopedia of Philosophy.
• New Catholic Encyclopedia, 2nd ed., vol. 7, Gale – The Catholic University of America, Detroit–Washington, 2003, „John Scotus Eriugena”, 1009–1011. o.
• O’Meara, John J.: Eriugena. Clarendon Press, Oxford, 1988, ISBN 978-0-19-826674-7.
• Rorem, Paul: Eriugena’s Commentary on the Dionysian Celestial Hierarchy. Pontifical Institute of Mediaeval Studies, Toronto, 2005, ISBN 978-0-88844-150-8.
• Turner, William: John Scotus Eriugena. In: The Catholic Encyclopedia, vol. 5, Robert Appleton Company, New York, 1909.
• Vassányi Miklós: Eriugena (Johannes Scottus) élete és művei a Periphyseon I. könyve alapján. Ókor, 2013/3.

További információk

• Dermot Moran – Adrian Guiu: John Scottus Eriugena – Stanford Encyclopedia of Philosophy
• William Turner: John Scotus Eriugena – The Catholic Encyclopedia
• Eriugena művei a Patrologia Latina 122. kötete alapján – Documenta Catholica Omnia
• Eriugena: Dialectic and Ontology in the Periphyseon – Raul Corazzon bibliográfiai és filozófiatörténeti oldala
• Eriugena műveinek kiadásai és fordításai