I. Viktor pápa

I. Viktor pápa
a katolikus egyház vezetője
19. századi ábrázolás
Eredeti neve	Victor
Született	ismeretlen, 2. század Africa, Római Birodalom
Megválasztása	189 körül
Pontifikátusának vége	199 körül
Elhunyt	199 körül valószínűleg Róma
Tisztelete
Tisztelik	római katolikus egyház ortodox kereszténység egyes naptárai
Ünnepnapja	július 28.
Előző pápa Következő pápa Eleutherosz Zefirin
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Viktor pápa témájú médiaállományokat.

I. Viktor pápa mozaikképe a Dülmenben álló Szent Viktor-templomon

Szent I. Viktor pápa (latinul: Victor; születési ideje ismeretlen – Róma, 199 körül) Róma püspöke, a katolikus hagyomány pápalistái szerint a 14. pápa. Pontifikátusát a források eltérően keltezik, de rendszerint 189 és 199 közé teszik. Elődje Eleutherosz, utódja Zefirin volt.

Viktor az első ismert afrikai származású római püspök. A Liber Pontificalis szerint apját Felixnek hívták, és Viktor Africa provinciából származott; ennél pontosabb adat születési helyéről és családjáról nem maradt fenn.

Nevéhez három jelentős történeti téma kapcsolódik: a húsvéti vita 2. század végi kiéleződése, a római egyház tekintélyének erőteljesebb érvényesítése, valamint a római közösségen belüli krisztológiai és fegyelmi viták kezelése. A kortárs vagy közel kortárs források alapján Viktor a római püspöki hivatal olyan szakaszához tartozik, amikor Róma egyháza egyre határozottabban lépett fel a keresztény közösségek egysége, tanbeli rendje és liturgikus közössége érdekében.

Források és keltezés

I. Viktor életéről kevés biztos adat maradt fenn. A főbb források közé tartozik Euszebiosz Egyháztörténete, Szent Jeromos De viris illustribus című műve, a Liberianus-katalógus, a későbbi Liber Pontificalis, valamint Hippolütosz vagy a neki tulajdonított Refutatio omnium haeresium.

A források nem teljesen egységesek pontifikátusának kezdő- és végpontjában. Euszebiosz szerint Viktor Commodus uralkodásának tizedik évében követte Eleutheroszt, és tíz évig állt a római egyház élén. Ez alapján a leggyakrabban használt keltezés 189–199. Más ókori és kora középkori listák 186 körüli kezdést, illetve 197, 198, 199 vagy 201 körüli befejezést is lehetővé tesznek. Ezért a modern szakirodalomban gyakori az „189 körül – 199 körül” óvatos megfogalmazás.

A „pápa” megnevezés a későbbi egyházi nyelvben rögzült; Viktor korában a források elsősorban Róma püspökeként beszélnek róla. A katolikus egyháztörténeti hagyomány azonban a római püspökök folytonos sorában pápaként tartja számon.

Történeti háttér

Viktor pontifikátusa a 2. század végére esett, amikor a római keresztény közösség számban, társadalmi összetételben és jelentőségben is gyarapodott. Euszebiosz szerint Commodus uralkodásának vége felé a keresztények helyzete a birodalom több részén átmenetileg kedvezőbbé vált, és Rómában előkelő családokból is többen csatlakoztak az egyházhoz.

E korszakban Róma vallási és kulturális szempontból is soknyelvű, sokféle hagyományt befogadó város volt. A római keresztények között jelentős számban éltek görög nyelvű, keleti eredetű hívők, de Viktor idején erősödött a latin nyelvű és nyugati arculatú egyházi élet. Ez a folyamat nem egyetlen rendelet eredménye volt, hanem hosszabb kulturális és egyháztörténeti átalakulás része.

Kapcsolata a császári udvarral

Viktor pontifikátusához kapcsolódik az egyik legkorábbi ismert eset, amikor Róma püspöke közvetve kapcsolatba került a császári udvarral. Hippolütosz elbeszélése szerint Marcia, Commodus császár befolyásos udvari környezetéhez tartozó, a keresztények iránt kedvezően viszonyuló asszony, listát kért a Szardínia bányáiba kényszermunkára ítélt keresztényekről. Viktor átadta neki a névsort, és Marcia közbenjárására több elítélt keresztényt szabadon engedtek.

A felszabadítottak között volt a későbbi Kallixtusz is, aki később maga is Róma püspöke lett. A történet jelentősége nem abban áll, hogy a kereszténység ekkor hivatalos elismerést nyert volna — ez csak jóval később történt meg —, hanem abban, hogy a római püspök már a 2. század végén olyan egyházi vezetőként jelenik meg, aki a közösség szenvedő tagjai érdekében a birodalmi hatalom közelében is közben tudott járni.

A húsvéti vita

A vita előzményei

Viktor legismertebb szereplése a 2. század végi húsvéti vita volt. A vita középpontjában az állt, hogy a keresztény húsvétot mikor kell ünnepelni. A kis-ázsiai egyházak egy része, az úgynevezett quatuordecimánusok, a zsidó naptár szerinti niszán 14-én tartotta a húsvéti ünnepet, függetlenül attól, hogy az a hét melyik napjára esett. A római és más nyugati egyházak ezzel szemben a húsvétot a feltámadás napjához, vagyis a vasárnaphoz kapcsolták.

A különbség nem egyszerű naptártechnikai kérdés volt. A kis-ázsiai gyakorlat a pászka és Krisztus szenvedésének időpontját hangsúlyozta, míg a római gyakorlat a feltámadás vasárnapi ünneplését emelte ki. Mindkét oldal apostoli eredetű hagyományra hivatkozott: a kis-ázsiaiak János apostol és a helyi püspökök hagyományára, a rómaiak pedig saját korábbi püspökeik és a vasárnapi húsvét egyre szélesebb körű gyakorlatára.

A vita nem Viktor idején kezdődött. Körülbelül 155-ben Szmirnai Polikárp Rómába ment, és Anicétosz római püspökkel tárgyalt a húsvét időpontjáról. Nem jutottak közös álláspontra, mégis békében maradtak, sőt Anicétosz tiszteletből Polikárpra bízta az eucharisztia vezetését. Ezt az esetet később Szent Iréneusz idézte fel Viktorhoz írt levelében, amikor a békés egyházi együttélés példáját akarta bemutatni.

Viktor fellépése

Viktor a húsvéti ünneplés egységessé tételére törekedett. Euszebiosz szerint levelet írt Polükratész epheszoszi püspöknek, és kérte, hogy hívja össze Asia provincia püspökeit. A kis-ázsiai püspökök Polükratész vezetésével ragaszkodtak saját régi gyakorlatukhoz. Polükratész levelében a kis-ázsiai hagyomány tekintélyes tanúi között említette Fülöp apostolt, Jánost, Polikárpot, Thraseast, Sagarist, Papiriust és Melitónt.

Viktor egy római püspöki gyűlést is összehívott, amelyet a szakirodalom gyakran az első ismert római zsinatként említ. Emellett más területeken is püspöki gyűlések és levélváltások zajlottak: Palesztinában Theophilosz caesareai és Narcissus jeruzsálemi püspök vezetésével, Pontusban Palmas elnökletével, Galliában Iréneusz részvételével, Osrhoénében, Korinthoszban és más egyházakban. Euszebiosz szerint ezek a gyűlések nagy többségben a vasárnapi húsvéti ünneplés mellett foglaltak állást.

Miután a kis-ázsiai püspökök nem fogadták el a római gyakorlatot, Viktor megkísérelte kizárni őket az egyházi közösségből. Euszebiosz erős kifejezésekkel írja le ezt a lépést, és úgy mutatja be, hogy Viktor egész Asia és a vele egyetértő tartományok egyházaitól akarta megvonni a közösséget.

Iréneusz közbelépése

Viktor szigorú eljárása több püspöknek nem tetszett. Közülük a legismertebb Szent Iréneusz, Lyon püspöke volt, aki maga is a vasárnapi húsvéti gyakorlatot tartotta helyesnek, mégis azt kérte Viktortól, hogy ne szakítsa meg a közösséget egész egyházakkal egy ősi, helyi szokás miatt.

Iréneusz érvelése szerint a korábbi római püspökök — Xystus, Telesphorus, Hyginus, Pius, Anicétosz, Soter és mások — nem követték a kis-ázsiai quatuordecimánus gyakorlatot, de nem is szakították meg a közösséget azokkal, akik ezt a hagyományt tartották. Iréneusz különösen Polikárp és Anicétosz békés római találkozására hivatkozott.

A vita további kimeneteléről kevés biztos adat maradt fenn. Nem bizonyítható, hogy tartós egyházszakadás jött volna létre Kelet és Nyugat között. A források inkább azt mutatják, hogy Viktor fellépése erős tiltakozást váltott ki, Iréneusz és más püspökök a béke megőrzésére intették, és a 3. század folyamán a vasárnapi húsvéti gyakorlat fokozatosan egyre általánosabbá vált.

A húsvéti vita véglegesebb rendezése csak később, a niceai zsinat után következett be. Viktor kora ezért nem az 1054-es nagy egyházszakadás előzményeinek leegyszerűsített példájaként, hanem a 2. századi egyházegység, liturgikus sokféleség és római tekintély korai vitájaként értelmezhető.

Róma tekintélye és a püspöki hivatal fejlődése

Viktor pontifikátusa gyakran szerepel a római primátus történetének korai fejezeteiben. A húsvéti vita során nem csupán saját városának liturgikus rendjét kívánta rendezni, hanem más egyházakat is egységes gyakorlat elfogadására szólított fel. Ezzel a római püspök tekintélye a 2. század végén már az egész egyházat érintő ügyekben is megjelent.

Ezt a tényt a történészek különbözőképpen értelmezik. A katolikus egyháztörténeti hagyomány Viktor fellépését a római püspök egységszolgálatának és primátusának korai megnyilvánulásaként látja. Más értelmezések inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogy Viktor tekintélye ekkor még nem működött későbbi, jogilag kidolgozott formában, hiszen Polükratész és a kis-ázsiai püspökök ellenálltak, Iréneusz pedig békítő hangon figyelmeztette a római püspököt.

A kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. A 2. század végi helyzetben a római egyház tekintélye már jelentős volt, de a későbbi pápai joghatósági formák még nem alakultak ki teljes dogmatikai és kánonjogi pontossággal. Viktor szerepe éppen ezért fontos átmeneti pont: nála a római püspöki hivatal már határozottan egységteremtő, tanfegyelmi és liturgikus tekintéllyel lép fel, miközben döntéseinek elfogadása még a püspökök közötti levelezés, zsinati véleményformálás és egyházi konszenzus világában történt.

Tanbeli viták Rómában

Florinus

Viktor idejében a római egyházat belső tanbeli viták is érintették. Euszebiosz szerint Iréneusz több írást intézett olyan személyek ellen, akik Rómában zavart okoztak. Ilyen volt Florinus, aki korábban a császári udvar környezetében szolgált, ismerte Polikárpot, később pedig római presbiter lett. A források szerint valentinianus vagy gnosztikus irányba hajlott, és olyan nézeteket vallott, amelyekkel Iréneusz szembefordult.

Iréneusz Florinus ellen írta A monarchiáról, avagy hogy Isten nem oka a gonosznak című művét, valamint Az Ogdoadról című írását. Ezek teljes szövege elveszett, de Euszebiosz megőrzött belőlük adatokat. A Catholic Encyclopedia szerint Iréneusz felhívhatta Viktor figyelmét Florinus veszélyes írásaira, és Florinust valószínűleg megfosztották egyházi tisztségétől, illetve kizárták az egyházi közösségből.

Theodotosz, a tímár

Viktor egyik legismertebb tanfegyelmi intézkedése Bizánci Theodotosz vagy Theodotosz, a tímár kiközösítése volt. A források szerint Theodotosz Bizáncból érkezett Rómába, és azt tanította, hogy Jézus puszta ember volt, akire keresztségekor isteni erő szállt. Ezt a nézetet a későbbi szakirodalom gyakran dinamikus monarchianizmusnak vagy adopcionista krisztológiának nevezi.

Euszebiosz egy Viktor korához közeli, névtelen antiadopcionista forrást idéz, amely szerint Viktor kiközösítette Theodotoszt. A szerző éppen ezzel cáfolta Theodotosz követőinek azt az állítását, hogy tanításuk a korábbi római egyház hitét képviselte volna. A forrás érvelése szerint Viktor nem oszthatta Theodotosz nézetét, hiszen ő zárta ki őt a közösségből.

Theodotosz követői Rómában egy ideig külön közösséget alkottak. A vita jelentősége abban áll, hogy Róma a 2. század végén már nem csupán fegyelmi és liturgikus ügyekben, hanem krisztológiai kérdésekben is határozottan elhatárolta magát azoktól a tanításoktól, amelyek Krisztus isteni méltóságát csökkentették.

Montanizmus és Praxeas kérdése

Viktor esetleges kapcsolata a montanizmus ügyével bizonytalan. Tertullianus az Adversus Praxean elején egy meg nem nevezett római püspökről ír, aki először kedvezően viszonyult a montanista próféciákhoz, majd Praxeas hatására megváltoztatta álláspontját. A szakirodalomban vitatott, hogy ez a püspök Eleutherosz vagy Viktor volt-e.

Mivel Viktor sokat foglalkozott a kis-ázsiai egyházakkal, és Praxeas tevékenysége a 190-es években Rómához, majd Karthágóhoz kapcsolódik, több kutató valószínűnek tartja Viktor azonosítását; biztos bizonyíték azonban nincs. Enciklopédikus összefoglalásban ezért csak feltételesen lehet említeni, hogy Viktor kapcsolatba kerülhetett a montanista vitával.

Viktor és a latin nyelv

Szent Jeromos szerint Viktor volt az első latin nyelven író egyházi szerző vagy legalábbis az első latinul író római püspök. Jeromos azt állítja, hogy Viktor rövidebb írásokat készített a húsvéti kérdésről és más témákról.

Ezt az állítást óvatosan kell kezelni. Viktor művei nem maradtak fenn, és a modern kutatás nem tudja bizonyítani, hogy valóban ő lett volna az első latin keresztény író. Az viszont valószínű, hogy Viktor idején a római egyházban erősödött a latin nyelvű elem. Ez nem jelenti azt, hogy Viktor egyetlen intézkedéssel „hivatalos nyelvvé” tette volna a latint az egész egyházban. A görög nyelv még sokáig fontos maradt a keresztény irodalomban és Róma egyházi életében is.

Neki tulajdonított művek és rendelkezések

Viktor saját írásai nem maradtak fenn. Jeromos kisebb műveket említ, különösen a húsvéti kérdésről, de ezek ma nem azonosíthatók biztosan. Adolf von Harnack egy időben Viktornak tulajdonította a De aleatoribus című, kockajátékkal foglalkozó írást, amelyet korábban tévesen Szent Cipriánnak is tulajdonítottak, ezt az azonosítást azonban a kutatás később elvetette.

A Liber Pontificalis több rendelkezést is Viktornak tulajdonít. Ezek közé tartozik bizonyos egyházi szolgálattevők, úgynevezett sequentes bevezetése, valamint a szükségkeresztségre vonatkozó szabály. A Catholic Encyclopedia és a modern forráskritika szerint ezeknek az adatoknak történeti értéke bizonytalan, mert a Liber Pontificalis korai pápákhoz gyakran későbbi intézményeket vagy szokásokat kapcsolt vissza.

Egyes kutatók felvetették, hogy a Rómában használt újszövetségi iratgyűjtemény, amelynek egy részét a Muratori-töredék őrizheti, Viktor pontifikátusa idején vagy annak közelében nyerte el ismert formáját. Ez azonban feltételezés, nem biztosan Viktorhoz köthető döntés.

Halála és tisztelete

Viktor halálát általában 199 körülre teszik. A katolikus liturgikus hagyomány szentként tiszteli, emléknapja július 28.. Egyes ortodox naptárakban is szerepel a szakadás előtti nyugati szentek között.

A Liber Pontificalis szerint Viktor vértanúként halt meg, és a Vatikán dombján, Szent Péter sírja közelében temették el. A vértanúság részleteiről azonban nincs korai, megbízható beszámoló, és a modern kutatás általában óvatosan fogalmaz e kérdésben. A biztosabban állítható tény az, hogy az egyházi hagyomány szent római püspökként tartotta számon.

Jelentősége

I. Viktor pontifikátusa rövidsége és forrásszegénysége ellenére fontos korszakhatár a pápaság és az ókeresztény egyháztörténet kutatásában. Ő az első ismert afrikai származású római püspök, az első római püspökök egyike, aki a császári udvar közvetítésével konkrétan fellépett üldözött keresztények érdekében, és az első olyan pápa, akinek egyetemesebb egyházi ügyben — a húsvéti ünneplés kérdésében — folytatott határozott fellépését részletesebben ismerjük.

Történeti szerepe kettős. Egyrészt az egyházi egység és a tanbeli rend megerősítőjeként jelenik meg: fellépett Theodotosz krisztológiai tanításával szemben, kezelte Florinus és más római viták ügyét, valamint a húsvét közös ünneplését szorgalmazta. Másrészt a húsvéti vita megmutatja, hogy az apostoli hagyományra hivatkozó helyi egyházak és a római püspök egységtörekvése között feszültség is kialakulhatott. Iréneusz közbelépése nem Viktor tekintélyének tagadása volt, hanem a béke és az egyházi közösség megőrzésének sürgetése.

A későbbi pápaságtörténet szempontjából Viktor azért jelentős, mert nála a római püspök már nem pusztán helyi vezetőként, hanem az egész egyházat érintő kérdésekben fellépő tekintélyként látható. Ugyanakkor az ő kora még a későbbi pápai joghatóság dogmatikai és kánonjogi kidolgozása előtti korszakhoz tartozik, ezért történeti értelmezésében egyszerre szükséges figyelembe venni a római primátus korai megnyilvánulásait és a 2. századi egyházi struktúrák sajátos, még alakuló jellegét.

Források

Elsődleges források

• Eusebius. "Church History, Book V". Nicene and Post-Nicene Fathers, Second Series, vol. 1 (angol nyelven). New Advent.
• Hippolytus. "Refutation of All Heresies, Book IX". Ante-Nicene Fathers (angol nyelven). New Advent.
• Szent Jeromos: De viris illustribus, 34.
• Liber Pontificalis, szerk. Louis Duchesne, I. kötet, Paris, 1886.

Szakirodalom

• Kirsch, Johann Peter (1912). "Pope St. Victor I". The Catholic Encyclopedia (angol nyelven). Robert Appleton Company.
• "Victor I, Pope, St". Encyclopedia.com (angol nyelven).
• "Saint Victor I". Encyclopaedia Britannica (angol nyelven).
• "July 28: Saint Victor I, Pope" (angol nyelven). Vatican City State. 2025. július 28.
• Handl, András (2016). "Viktor I. (189?–199?) von Rom und die Etablierung des „monarchischen" Episkopats in Rom". Sacris Erudiri: A Journal on the Inheritance of Early and Medieval Christianity (német nyelven). 55: 7–56. doi:10.1484/J.SE.5.112597.
• "Victor I". Early Christian Writings (angol nyelven).
• J. N. D. Kelly: The Oxford Dictionary of Popes. Oxford University Press, Oxford, 1986.
• J. Quasten: Patrology, vol. 1. Christian Classics, Westminster, Maryland, 1983.
• Gergely Jenő: A pápaság története. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1982.

Külső hivatkozások

• Catholic Encyclopedia: Pope St. Victor I
• Euszebiosz: Egyháztörténet, V. könyv – angol fordítás
• Vatican City State: Saint Victor I, Pope
• Early Christian Writings: Victor I
• Documenta Catholica Omnia: Victor I

Kapcsolódó szócikkek

• Pápa (egyházfő)
• Római pápák listája
• Eleutherosz pápa
• Zefirin pápa
• Húsvéti vita
• Szmirnai Polikárp
• Szent Iréneusz
• Anicét pápa
• Monarchianizmus
• Montanizmus
• Muratori-töredék
• Liber Pontificalis

Előző pápa:
Eleutherosz

Római pápa
189 körül – 199 körül

Következő pápa:
Zefirin