Ugrás a tartalomhoz

Horkai János

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Horkai János
1970-ben
1970-ben
SzületettHérincs János
1924. április 11.[1]
Keszthely[2]
Elhunyt2010. június 19. (86 évesen)[1]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
HázastársaEppeldauer Gabriella (1952–2010)
Foglalkozása
IskoláiOrszágos Magyar Színművészeti Akadémia (–1946)
Kitüntetései
Színészi pályafutása
Aktív évek1946–2010
Híres szerepei

A Wikimédia Commons tartalmaz Horkai János témájú médiaállományokat.

Horkai János[3] (szül.: Hérincs János) (Keszthely, 1924. április 11. – Budapest, 2010. június 19.) Jászai Mari-díjas és Aase-díjas magyar színész, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja.

Hérincs Ferenc és Barcza Mária gyermekeként született. 1946-ban került a Nemzeti Színházhoz a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, ahol 2002-ig az új színház felépítéséig dolgozott. Ezt követően is az Izabella téren maradt, a Pesti Magyar Színház tagjaként. Számos magyar játékfilmben és tévéfilmben szerepelt. 1947–1956 között tanársegéd volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Felesége Eppeldauer Gabriella (1928), gyermekei: Nóra (1954) és Gábor (1967). 2000–2004 között az Aase-díj kuratóriumának tagja. 2010. június 19-én hunyt el.[4]

Tévéfilmek, televíziós sorozatok

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
- Az áruház (1977)
- Házi mulatságok (1978)
ÉvCímSzereplőSzínészSzinkron év
?A párizsi nőkN/AN/A1973
Kellemes vasárnap?Peter Carsten1964
Kis és nagy gyilkosBuseFrantišek Filipovský1972
Lövés a szorosbanKucsukovK. Sanyin1971
1929ZsarolásPaulN/A1999
1930A gyilkosDaniels, az esküdtszék tagjaN/A
1931A becstelenN/AN/A1980
1932CsókszüretN/AN/A1983
PróbaesküvőN/AN/A1994
Sanghaj expresszSam SaltEugene Pallette1980
1933Dr. Mabuse végrendeleteN/AN/A1996
1934A férfi, aki túl sokat tudottBaker rendőrtisztJack Vyvian1992
Hórukk!Worst első alkalmazottjaN/A1984[5]
Tarzan 02.: Tarzan és asszonya (1. magyar szinkron)Monsieur FerondePaul Porcasi1979
193539 lépcsőfokN/AN/A1992
Az idegenlégióN/AN/A1991
Bűn és bűnhődésN/AN/A1995
1936Charlie Chan a lóversenyenN/AN/A1987
Egymásnak születtünkMargaret apjaLanders Stevens1995
SzabotázsProfesszorWilliam Dewhurst1992
1937Fiatal és ártatlanMiller felügyelő, Kent kollégájaGeorge Merritt
Miénk a világ!N/AN/A1981
TáncrendN/AN/A1988
Vacsora a RitzbenBrogardFrancis L. Sullivan1994
Walewska grófnőN/AN/A1973
1938Alexander’s Ragtime BandWally Vernon1972
AlgírN/AN/A1998
Állat az emberben (1. magyar szinkron)N/AN/A1980
Frankenstein fia??2004
Londoni randevúEric TodhunterCecil Parker1984
Saint-Agil-i menekültek (1. magyar szinkron)N/AN/A1980
1939A kis hercegnő (1. magyar szinkron)Megsebesült katona a kórházbanN/A1994
AcélkaravánN/AN/A1982
HatosfogatDoone doktorThomas Mitchell1979
Holnap nélkül„A kövér imádó”, vendég a SzirénbenN/A1991
Mégis szép a világWilloughby őrnagyRichard Carle1985
NinocskaMercierEdwin Maxwell1991
1940A nagy sztori (első-két magyar szinkron)Peter B. „Pinky” Hartwell seriffGene Lockhart1995
1996
BoszorkánykonyhaJones apjaFerris Taylor1984
Broadway MelodyBob CaseyFrank Morgan1977
Érik a gyümölcsTáborfelügyelőGrant Mitchell1980
1941Aranypolgár (2. magyar szinkron)Herbert CarterErskine Sanford1995
Az év asszonyaN/AN/A1994
Vasöklű BogdánLizogub, az írnokVitalij Policejmako1974
1942CasablancaTonnelli kapitányCharles La Torre1966
Tarzan 06.: Tarzan New Yorkban (első-két magyar szinkron)Ralph Sergeant ezredesCy Kendall1980
2001
1943Kétszemélyes nagyzenekar (1. magyar szinkron)N/AN/A1980
Lassie hazatér (1. magyar szinkron)Rudling hercegeNigel Bruce1993
1944A félelem minisztériumaN/AN/A1995
Frankenstein háza??2004
Mióta távol vagyMr. MahoneyLloyd Corrigan1998
SramliN/AN/A1995
1945A délvidékiDoktorJack Norworth1994
Kék rapszódiaFérfi a törökfürdőbenFrank Pharr1972[6]
1946AbileneN/AN/A1994
Amíg a felhők tovaszállnak (1. magyar szinkron)Victor HerbertPaul Maxey
Az óra körbejár (2. magyar szinkron)Mr. PotterBilly House1996
Halálos ölelés (2. magyar szinkron)GargameHenri Poupon1995
Párbaj a naponSeriffCharles Dingle1999
1947A sanghaji asszony„Goldie” GoldfishGus Schilling1981
Eszményi férj (2. magyar szinkron)N/AN/A
Hallgatni aranyLeon, revűtulajdonosN/A1979
Senki nem tud semmitMartin PlechatyJaroslav Marvan1981[7]
Úri becsületszóDr. CraigieNicholas Joy1997
1948Anna Karenina (1. magyar szinkron)N/AN/A1961
Don Juan kalandjaiLeporelloAlan Hale1992
Lámpaláz az arénábanPaquito menedzsereVinicio Sofia
1949A bátor BonifácGengszter #2Michel Ardan1974
Az erőszak árnyékábanUdo SchulzeWerner Peters1959
Holtan érkezettDr. MatsonFrank Jaquet1992
Fiúk, lányok, kutyákN/AN/A1981
1950Cyrano de Bergerac (1. magyar szinkron)A fanyar úrDon Beddoe1979
FérfisorsN/AN/A1989
Holnap már későN/AN/A1981
Toto lakást keresN/AN/A1996
1951A bosszú völgye (2. magyar szinkron)Cal, a csaposRobert Griffin1994
Az alattvalóDiederich HeßlingWerner Peters1964
Az alvajáró Bonifác (1. magyar szinkron)Tolvaj az áruházbanN/A1974
Oké, NéróDurmo, a vendéglősN/A1991
1952A revizorN/AN/A1953
Az aranyhintó (2. magyar szinkron)VikomtFedo Keeling1994
Bűntanya (2. magyar szinkron)Baldy GunderWilliam Frawley1995
Jó napot, elefánt!Venturi úr, a háziúrNando Bruno1978
Viva Zapata! (2. magyar szinkron)Pancho VillaAlan Reed1998
1953A bikaborjak (2. magyar szinkron)N/AN/A1994
Elsőszámú közellenség (2. magyar szinkron)SeriffAlfred Adam1981[8]
Hogyan fogjunk milliomost?Mr. Benton, ingatlanügynökPercy Helton2004
Julius Caesar (1. magyar szinkron)SzolgaN/A1961
1954Csalók és csalik (1. magyar szinkron)N/AN/A1972
Sabrina (2. magyar szinkron)N/AN/A1997
Váratlan (1. magyar szinkron)Carney, a titkosszolgálat vezetőjeWillis Bouchey1994
Viktória – Egy királynő leánykoraMiniszter #1N/A1993
Vörös és fekete (1. magyar szinkron)N/AN/A1965
1955Csalók (2. magyar szinkron)N/AN/A1997
Davy Crockett, a vadnyugat királya (1. magyar szinkron)N/AN/A1995
Légből kapott zenekarNechleba, miniszterhelyettesOtomar Krejca1983
ÖrdöngösökFényképészCamille Guérini1996
OthelloRoderigoJevgenyij Vesznyik1956
195680 nap alatt a Föld körül (első-két magyar szinkron)Mr. FixRobert Newton1972
Hong Kong-i polgárPhilip Ahn1989
A tető (2. magyar szinkron)N/AN/A1979
A tévedés áldozata (2. magyar szinkron)Narrátor (hang)Alfred Hitchcock1999
Gyilkos idő (1. magyar szinkron)N/AN/A1980
Három ember egy csónakbanN/AN/A1998
Moby Dick (1. magyar szinkron)Legénység egyik tagjaN/A1971
Nem futhatsz el előleN/AN/A1968
1957A herceg és a színésznő (2. magyar szinkron)SzínházigazgatóCharles Victor1999
A seriffjelvényN/AN/A1994
A St. Louis-i lélekO. W. Schultz, az Atlas Nadrágtartó Társaság eladójaCharles Watts1992
Anatol úr kalapjaJan WolskiZygmunt Chmielewski1988
Búcsú a fegyverektőlZimmerman főhadnagyEduard Linkers1978
Egy arc a tömegbenHaynesworth tábornokPercy Waram1994
Megmentettem az életemetElmebeteg jóst elszállító férfiN/A1982
Szépek, de szegények (2. magyar szinkron)N/AN/A2001
Szoknyás FaustN/AN/A1989
Tizenkét dühös ember (2. magyar szinkron)Hetedik esküdtJack Warden1965
1958A férfi is tolvaj, a nő is tolvajÍróasztalos csendőrVinicio Sofia1980[9]
A nyomorultak (1. magyar szinkron)N/AN/A1959
Család nélkülRenato GarofoliBernard Blier1970
Idegen a cowboyok között (1. magyar szinkron)Vendég a partinN/A1977
Zűrzavar és éjszaka (2. magyar szinkron)Chaville felügyelőPaul Frankeur1991
1959Az ordító egér (2. magyar szinkron)BenterLeo McKern1983
CowboyháborúN/AN/A1980
Egy angyal a Földön (2. magyar szinkron)N/AN/A1988
Egy gyilkosság anatómiájaDr. RaschiaNed Wever1985
Jöjj vissza, Afrika!N/AN/A1981
KátyaA cári titkosrendőrség vezetőjeN/A1999
Maigret és a Saint-Fiacre ügyN/AN/A
Ördögi trükk (2. magyar szinkron)DoktorJacques Monod1991
Szegény milliomosok (2. magyar szinkron)N/AN/A2001
1960A bosszúállóSir Gregory PennBenno Sterzenbach1975
A nagyfőnökJustin barátjaN/A1988[10]
Aki szelet vet (2. magyar szinkron)SamRobert Osterloh1973
Az utolsó tanú (2. magyar szinkron)[11]N/AN/A
Csirkefogók egyenruhábanEmil KowalekRobert Graf1964
Éjféli csipke (1. magyar szinkron)Victor ElliottRhys Williams1973[12]
Ferrara hosszú éjszakájaPino BarilariEnrico Maria Salerno1962
Legénylakás (1. magyar szinkron)TélapóHal Smith1970
Menekülés a pokolbólN/AN/A1961
Messzi utca (2. magyar szinkron)Kosztya bácsiVaszilij Merkurjev1985
Te mit szólsz hozzá?AmedeoRaimondo Vianello1962
Vigyázz, nagymama!Osztályvezető titkáraJurij Bublikov1961
1961A szórakozott professzorVédelmi miniszterEdward Andrews1992
Aki megölte Liberty Valance-t (1. magyar szinkron)N/AN/A1981
ÁldozatokBrinkmannLeonyid Szatanovszkij1964
Cléves hercegnőDoktorJacques Hilling1998
Csoda a farkasokkalHesselin gróf, Jeanne nagybátyjaLouis Arbessier1982
Egy nehéz élet (2. magyar szinkron)GiovanniN/A1992
Kacér táncosnőkBarramedaN/A1989
Két életII. NyikolajVlagyimir Kolcsin1961
Monte Cristo grófja (2. magyar szinkron)N/AN/A1998
Mr. SzeptemberMaurice ClavellWalter Slezak1997
Szombat esti táncN/AN/A1962
Vadállatok a fedélzeten (magyar szinkron)Jeliszej Sztyepanovics, a fedélzetmesterVlagyimir Belokurov1976
1962A rosszhírű háziasszonyN/AN/A1974
A tárgyalás (1. magyar szinkron)Mr. TaylorNorman Bird1965
A törvény balkeze (1. magyar szinkron)A férfi, akit kihallgatnak a rendőrségenN/A1964
Az árulóDoktorChristian Lude1992
Az ördög és a tízparancsolatÉkszerészN/A1991
Egy perc gyilkosságraKohVanja Drach1964
Előzés (1. magyar szinkron)AlfredoCorrado Olmi1963
Nagy vörös kutyaN/AN/A1993
San MicheleN/AN/A1971
Sándor Mátyás (1. magyar szinkron)Torontál SimonBernard Blier1994
Vigyázat, feltaláló!Védelmi miniszterEdward Andrews1992
1963Bolond, bolond világ (2. magyar szinkron)Crockett megyei seriffAndy Devine2002
Egy kis csibész viszontagságai (1. magyar szinkron)Hubert „Hugo” PignalPaul Mercey1965
HázasságtörőkN/AN/A2000[13]
Két pár texasi (első-két magyar szinkron)KéphordóN/A1983
Jonas Ansel, a vasúti ügynökPercy Helton1999
Kitüntetés a csodagyerekeknekN/AN/A1964
Nyomoz a vőlegényRendőrN/A1976
Vízkereszt, vagy amit akartokBöffen TóbiásBenno Sterzenbach1975
1964A házasságszédelgőVincenc PlichtaJirí Sovák1967
A sárga Rolls-RoyceJugoszláv határőr #1N/A1997
A tábornok kutyájaDr. Rust ügyvédWerner Hessenland1973
Az ég kulcsaN/AN/A1965
Csodálatos élet (2. magyar szinkron)Lloyd DavisWalter Slezak1991
Doni elbeszélés (1. magyar szinkron)ParancsnokJakov Rodosz1965
Drága halottJindřichRudolf Hrušínský1967
Fekete Péter (1. magyar szinkron)BoltvezetőFrantišek Kosina1964
Hajrá, franciák!ZászlóvivőJean Carmet1975[14]
James Bond 03.: GoldfingerAuric GoldfingerGert Fröbe1997
MacskákN/AN/A1982
Melyik úton járjak? (1. magyar szinkron)N/AN/A1976
Old Shatterhand (1. magyar szinkron)Timpe, a zongoristaBill Ramsey1974
Szabálytalan szabályos (1. magyar szinkron)Dagi JackJack E. Leonard1976[15]
Születésnapi vacsoraFrancesFrancis Blanche1974
Tél ApóN/AN/A1995
1965A csábítás trükkje (2. magyar szinkron)N/AN/A2002
A csendőr 2.: A csendőr New Yorkban (1. magyar szinkron)Tolmács a hotelbanFrançois Valorbe1991
A fehér asszony (1. magyar szinkron)TanácselnökRudolf Hrušínský1966
A halál ötven órájaKohler tábornokWerner Peters1976[16]
A hős, aki félMiniszterhelyettesIlja Prachar1966
A napisten piramisa (2. magyar szinkron)N/AN/A1993
A négy mesterlövészCharlie StrikerRhys Williams2000
A tizedik áldozat (1. magyar szinkron)N/AN/A1991
Ahol az öröm tanyázikCharles LabergerieBernard Blier1996
Az Ipcress ügyirat (2. magyar szinkron)TaylorCharles Rea1999
Függöny SheilánakGeorgeAnthony Bate1969
Hogyan öljük meg a feleségünket? (1. magyar szinkron)Harold LampsonEddie Mayehoff1997
Mandragóra (2. magyar szinkron)Mandragórát kereső férfiN/A1991[17]
Mi újság, cicamica? (2. magyar szinkron)Durell, a páciensColin Drake1990
Ötmillió tanúBalabánRudolf Hrušínský1968
Póruljárt jómadarakHyacinthe CamusBernard Blier1967
Tíz kicsi indián (1. magyar szinkron)N/AN/A1968
Verseny a javábólRendőrPaul Bryar1977
1966A folyón át Texasba (1. magyar szinkron)N/AN/A1995
Az Angyal – V/10. rész: Elveszett kislány (1. magyar szinkron)Eugene DrewEdward Burnham1997
Az Angyal – V/24. rész: Hamis csillogás (2. magyar szinkron)Teal felügyelőIvor Dean
Becsületbeli ügy (2. magyar szinkron)N/AN/A1981
Egy ember az örökkévalóságnak (első-két magyar szinkron)Thomas CromwellLeo McKern1977
1989
Egy kis kiruccanásAchbach őrnagyBenno Sterzenbach1986
Elcserélt küldeményekPapN/A1983
Keresztül-kasulSteinhager ezredesGert Fröbe1981
Keserű fűVon WaldenWerner Peters1967
Navajo JoeOliver Blackwood, a bankigazgatóÁngel Álvarez2000
Surcouf – Mennydörgés az Indiai-óceánonN/AN/A1974[18]
SzázszorszépekN/AN/A1978[19]
TorokszakadtábólCarlino apjaFranco Parenti1972
V. FrankEgliHans Korte1971
Winnetou és a félvér ApanacsiMac HallerWalter Barnes1992
1967A makrancos hölgy (1. magyar szinkron)N/AN/A1981
A nő hétszerHenri, Eve férjePatrick Wymark1977
A tábornokok éjszakájaN/AN/A1983
BalesetN/AN/A1978
Bonnie és ClydeIvan MossDub Taylor1992
Diploma előttN/AN/A1975[20]
Egy inas kalandjai KaliforniábanMr. PembertonCecil Kellaway1995
Esküvő istenigazából (1. magyar szinkron)N/AN/A1968
Ki a legjobb barátod? (2. magyar szinkron)William „Will” nagybácsiJohn Sharp1997
MedvetáncSupalaViliam Polónyi1969
Mezítláb a parkban (2. magyar szinkron)N/AN/A1976
Mi lesz veled emberke?N/AN/A1969
Rakéta a HoldraBulow professzorGert Fröbe1979
1968A bábu??1969
A legszebb hónapN/AN/A1968
A sólyom nyomábanN/AN/A
A sziget foglyaiN/AN/A1972
A TejútN/AN/A1994
Die Lederstrumpferzählungen – 3. rész: Indiánkaland OntarióbanErioN/A1976[21]
Galileo GalileiN/AN/A1969
Lövés a szorosbanLövés a szorosbanKaszimhan Sanyin1971
Minden eladóN/AN/A1969
Ölj meg, csak csókolj!Vendég a borbélyüzletbenN/A
Pancser a vadnyugatonDr. FriedlanderHerb Voland2003
SerafinoN/AN/A1982
VéleményeltérésekChristopher PollardHerwig Walter1971
ViharStephanoDouglas Rain1983
Winnetou és Old Shatterhand a halál völgyében (1. magyar szinkron)N/AN/A1993
Zebra kutatóbázisGarvey admirálisLloyd Nolan1995
1969A balekJohn Stambler / KaneRicardo Montalbán1974
A félszemű (2. magyar szinkron)??1991
A karbonárik (1. magyar szinkron)PhilippoN/A1971
Az edzőN/AN/A
Bérgyilkossági hivatalN/AN/A1999
Bruno, a vasárnapi gyerekN/AN/A1980
Fehér farkasokKocsisN/A1969
Fogd a pénzt és fuss!Virgil rabtársa a lánconN/A1982[22]
Ha kedd van, akkor ez Belgium (1. magyar szinkron)Férfi az utazási irodábanN/A1970[23]
Hello, Dolly!Rendőr a parkbanJ. Pat O’Malley1983
KesMr. SugdenBrian Glover1971
Királyi harc a Napért (1. magyar szinkron)N/AN/A1985
Kő a szájbanN/AN/A1982
MozigyilkosN/AN/A1981
Ne búsulj!N/AN/A1971
Némo kapitány és a víz alatti városBarnaby BathBill Fraser1973
Ó, az a csodálatos háború! (2. magyar szinkron)N/AN/A2000
Queimada (2. magyar szinkron)SheltonNorman Hill1998
Santa Vittoria titka (2. magyar szinkron)N/AN/A2005
SzemélyiségcsereN/AN/A1972
Távol a naptólN/AN/A1970
Vad banda (1. magyar szinkron)Pat HarriganAlbert Dekker1985[24]
1970A 22-es csapdája (1. magyar szinkron)N/AN/A1972
A fekete tulipánIsaac BoxtelWolfe Morris1975
A medve és a babaDobosN/A1971
A pap, a kurtizán és a magányos hős (1. magyar szinkron)BowenStrother Martin1993
Brutális cowboyÜgyvédN/A1991
Cromwell (1. magyar szinkron)N/AN/A1971
DodeszukadenN/AN/A1976
EmberekPetunnyikovGünter Strack1974
FelszabadításAdolf HitlerFritz Diez1975
Kis nagy ember (1. magyar szinkron)Pap a lovaskocsibanN/A1973
LolaN/AN/A1975
Mr. Tibbs nyomoz (1. magyar szinkron)N/AN/A1971
Ned Kelly (1. magyar szinkron)WhittyJohn Dease1997
Négy gyilkosság elég lesz, kedvesem!Vendég a bárbanN/A1971
NyírfaligetZongoratulajdonos testvéreMieczysław Stoor
Rio Lobo (2. magyar szinkron)Pat Cronin, a Blackthorne-i seriffBill Williams1992
Szoba a városbanFrankTerence Alexander1979
Sztrogoff MihályN/AN/A1972
Tristana (1. magyar szinkron)N/AN/A1994
Van aki megteszi, van aki nemBenson, Simon inasaDennis Price1971
WUSA (1. magyar szinkron)Kellemetlenkedő fickóN/A1972
Zabriskie PointN/AN/A1982
1971A bűnügyi nyomozóSzoszinMihail Vodjanoj1972
A fogoly ítéletre várŐrmester #2N/A1973
A tizedik napLudovicGuido Alberti1988
Adós, fizess!KatangaLionel Stander2004
Ágygömb és seprűnyélGreer századosArthur Gould-Porter1992
Apacs kapitányÚj indiánbiztosN/A1996
Az 5. hatalom (2. magyar szinkron)Nicola Altofascio bíróTuri Ferro1991
Az Anderson-magnószalagokD'MedicoRaoul Kraushaar1979
Az utolsó szóKreienbrinkHorst Schön1974
Csakazértis nagypapa (1. magyar szinkron)N/AN/A1987
DekameronCsavargó #1N/A2002
Farkasok és bárányokLinajevWalter Jokisch1976
Hirtelen egyedülFrankie VenturaMichael Constantine1983
Lőpárbaj (1. magyar szinkron)BörtönigazgatóLane Bradford1998
Minden lében két kanál – 3. rész: Hét millióért (2. és 3. magyar szinkron)FarmerVictor Platt1984
1997
Minden lében két kanál – 4. rész: Cserelord (3. magyar szinkron)Gregory WardGeorge Woodbridge
Minden lében két kanál – 15. rész: Rizikófaktor (2. magyar szinkron)FarmerVictor Platt1984
Minnie és MoskowitzN/AN/A1979
Nászéjszaka a börtönbenBíróság elnökeN/A
OlajkeresőkN/AN/A1981
OsceolaClinch tábornokBruno Carsten1972
Rossz emberek folyójaTiszteletesPer Barclay1995
Sacco és VanzettiAz esküdtszékhez benyitó férfiN/A1972
Volt egyszer egy zsaruMásik taxisFransined1972[25]
1972A fogadás?Jozef Kroner1975
A kulcsszó: félelemCsaposN/A1991
A mi erdőnk aljánN/AN/A1978[26]
A Poszeidon katasztrófa (1. magyar szinkron)HajópénztárosByron Webster1995
A szökés (1. magyar szinkron)N/AN/A1999
Az egészséges özvegyN/AN/A1975
Az olasz kártyajáték (1. magyar szinkron)Pénzt kölcsönző férfiN/A1990
Az ördögi Roy SladeHarry Fern, a cipőkereskedőMilton Berle1980
Az örökösRendőrFernand Guiot1979
Az új maffiafőnökPeppino Lo SurdoGuido Lollobrigida1992
Balszerencsés Alfréd (1. magyar szinkron)Kötekedő rendőr a vallomáskorPaul Le Person1974
Don QuijoteSanchoManfred Lichtenfeld1976
És az eső elmos minden nyomot…JárókelőN/A1977[27]
Ferdy és FerdinandN/AN/A1976
Hat medve és a bohócCirkuszigazgatóJan Libícek1973
Lázadás a buszon (2. magyar szinkron)Mr. JenkinsKevin Brennan1993
MerénylőkFleury felügyelőGeorges Staquet1974
Micsoda?N/AN/A1997
Mondj búcsút, Maggie!Dr. SweeneyMichael Constantine1975
Nyári hőségbenN/AN/A1980
OstromállapotKormányszóvívőEugenio Guzmán1974[28]
Privalov millióiOszkár FilippovicsGrigorij Spigel1978
Téboly (1. magyar szinkron)Felix ForsytheBernard Cribbins1987
TecumsehN/AN/A1973
TerefereN/AN/A1979
Vigyázat, vadnyugat! (1. magyar szinkron)BörtönigazgatóPupo De Luca1984
1973A Farkassziget rejtélyeN/AN/A1975
A káprázatosÍrógépeladóN/A1994
A rendőrség csak áll és nézÚjságíró #2N/A1975
A Sakál napjaMontclairDavid Swift1981
A tanyai lányVallinPaul Le Person1977
Az utolsó percigN/AN/A1974
Boldog új évet! (1. magyar szinkron)N/AN/A1986
De hová tűnt a 7. század?PékPaul Mercey1976
Édes élet TirolbanFogadósRaoul Retzer1993
Égő pajtákRaulMartin Trévières1975[29]
Eljő a jegesRocky PioggiTom Pedi1983
Fennsíkok csavargója (1. magyar szinkron)Lutie Naylor, a fogadósPaul Brinegar1995
Jákob rabbi kalandjai (1. magyar szinkron)MiniszterAndré Falcon1990
James Bond 08.: Élni és halni hagyniJ.W. Pepper seriffClifton James1996
Kojak és a Marcus – Nelson gyilkosságok (első-két magyar szinkron)MacNeill nyomozóLloyd Gough1981[30]
Bíró #1N/A1993
Nem adom a lányomN/AN/A1975
Nevem: Senki (1. magyar szinkron)Tortadobáló konferálójaHubert Mittendorf1981
Papírhold (2. magyar szinkron)FényképészGeorge Lillie2000
Piedone 1.: Piedone, a zsaru (1. magyar szinkron)VendéglősLino Murolo1978[31]
SerpicoGilbert felügyelőJohn Lehne1989
Vakáció a buszon (2. magyar szinkron)N/AN/A1993
1974A copfos csodaTánya edzőjeIgor Jaszulovics1976
A négy testőr, avagy a Milady bosszúja (3. magyar szinkron)N/AN/A1996
A karatézó KobraN/AN/A1982
A keresztapa II.Ream szenátorPaul B. Brown1983
Első szenátor a bizottságbanPhil Feldman
A kicsi kocsi újra száguld (1. magyar szinkron)ParancsnokHuntz Hall1984
A nagy állatszelidítőN/AN/A1978
A rendőrnő (első-két magyar szinkron)PolgármesterOrazio Stracuzzi1976
SzínészN/A1997
A választ csak a szél ismeriN/AN/A1978
A világ közepe (1. magyar szinkron)N/AN/A1980[32]
A Wardinok asszonyai 1–3.NetzerbandWolfgang Greese1977
BosszúvágyFrank OchoaVincent Gardenia1980
Courteline-estN/AN/A1978
Egy utolsó sikoly (1. magyar szinkron)MaycroftDerek Bond1986
Fényes nyergek (1. magyar szinkron)TaggartSlim Pickens1992
FöldrengésLewis polgármesterJohn Randolph1993
Gyorsított eljárásKórházigazgatóN/A1975[33]
Hajsza a föld alatt (1. magyar szinkron)Férfi a megbeszélésenN/A1987
Hat halott férfiN/AN/A1978
Ítélet (1. magyar szinkron)N/AN/A1989
Mr. Majestyk (1. magyar szinkron)N/AN/A1982
Olaszok hihetetlen kalandjai LeningrádbanPilótaN/A1975
Piedone 2.: Piedone Hongkongban (1. magyar szinkron)PincérN/A1977
Pokoli toronyMr. Johnson, épület statikusOlan Soule1988[34]
Puha ágyak, kemény csaták (2. magyar szinkron)SzerzetesTimothy West1996
StaviskyN/AN/A1992
Sugarlandi hajtóvadászat (1. és 3. magyar szinkron)Harlin Tanner századosBen Johnson1996
Mr. SparrowGeorge Hagy2004
Te, szeretet országaFrank WeitlingHerbert Fleischmann1978
TengerészakadémiaN/AN/A1989
Thriller – III/6. rész: A következő sikítás (1. magyar szinkron)MaycroftDerek Bond1986
VértestvérekN/AN/A1999
Vincent, Francois, Paul és a többiekAvakian, bokszedzőN/A1977
1975A sáska napja (2. magyar szinkron)RendezőWilliam Castle1996[35]
A szerelem rabja (1. magyar szinkron)Iván Karlovics Figel, a könyvelőGotlib Ronyinszon1977
A vasárnap messze vanBeresfordSean Scully1988
Adèle H. történeteO'BrienEdward J. Jackson2000
Az elítéltZygmunt BielczykZdzisław Kozień1977
Az Olsen-banda 07.: Az Olsen-banda sínre kerülVasutas irányító #2N/A1997
Egy romantikus angol nőGeorgeDavid de Keyser1977
Éjfélkor indul útjára a gyönyör (2. magyar szinkron)N/AN/A1988[36]
Ellopták a dinoszauruszt (2. magyar szinkron)Hnup WanPeter Ustinov1995
Fehér agyar és a magányos vadászN/AN/A2001
Keressük Gattot!N/AN/A1976
Kincs ez a nőN/AN/A2002
Lucky LadyN/AN/A1984
Pantaleón és a hölgyvendégekTigris tábornokN/A1979
Perbefogott félelemVincent HartnettJohn Harkins1982
Sherlock Holmes legkedvesebb fivérének kalandjaiFredTommy Godfrey1977
Szerelem a romok közöttDruceRichard Pearson1978
Túl a hídonMesterN/A1977
Veszélyesen élni (1. magyar szinkron)BadingetDaniel Ivernel1986[37]
ZsoldoskatonaLudovico da RietiRenzo Palmer1977
1976A borzalom 21 órája (1. magyar szinkron)Hans-Dietrich Genscher, nyugatnémet belügyminiszterGeorg Marischka1994
A Romeyke-ügyN/AN/A1980
A szicíliai keresztFrancis, excellenciaJohn Myhers1989
Ádáz hajszaNyomozóN/A1985
Akiket a forró szenvedély hevítVendéglősN/A1978[38]
Az elnök emberei (1. magyar szinkron)N/AN/A1984
Az elveszett meccsN/AN/A1981[39]
Az inspektor küldetése (1. magyar szinkron)DrozdovBorisz Ivanov1978
Carrie (1. magyar szinkron)Mr. FrommSydney Lassick1992
Elátkozottak utazása (1. magyar szinkron)Luis ClasingMichael Constantine1987[40]
Fogat fogértLouisN/A1978
Hálózat (1. magyar szinkron)N/AN/A1986
Harry és Walter New Yorkba megyN/AN/A1993
Hazatérés egy idegen országbaKrügerKurt Böwe1979
Hegyi emberBíróN/A1990
Iszonyú félelemFulvio ColaianniEdoardo Faieta1993
N/AN/A
Joey és a bálnaN/AN/A1997
Keresd a nőt!StukkerMickey Rooney1996
Kiváló holttestekN/AN/A1977
Maraton életre-halálraTuristaBilly Kearns1985
Nuki majom kalandjaiNyikolaj NyikolajevicsIgor Kasincev1978
Nyugati szélben nem hallani a lövéstFelügyelőHans-Peter Kurr1979
Piszkos Harry 3.: Az igazságosztóHídkezelőStan Richie1993
Todo modoMozioLino Murolo1978
19772:1 a rendőrség javára – III/4. rész: Gyilkos az esőben[41]N/AN/A
A császár vidékenN/AN/A1982
A faljáróN/AN/A1979
A fehér farkasTremi márkiMichel Vitold1981
A kicsi kocsi Monte Carlóba megy (2. magyar szinkron)QuinceyRoy Kinnear1994
A nagy csataN/AN/A1997
A szökésN/AN/A1979
Annie HallHotelorvosVince O’Brien1980
Az utolsó detektívN/AN/A1983
Csillagok háborúja IV. – Egy új remény (első-három magyar szinkron)Rohamosztagos Leia hercegnő űrhajóján
Rohamosztagos a Halálcsillagon
N/A1984
Jan Dodonna tábornokAlex McCrindle1995
1997
Egy született komikusMison professzorRaymond Devos1982
Érzelmek zűrzavaraN/AN/A1981
Gulliver utazásai (első-két magyar szinkron)N/AN/A1977[42]
Császár (hang)Norman Shelley1998
Harmadik típusú találkozások (2. magyar szinkron)N/AN/A2004
Holnap felkelek, és leforrázom magam teával (1. magyar szinkron)N/AN/A1980
Hopp, itt a majomFuksaVáclav Lohniský
Mr. Milliárd (2. magyar szinkron)N/AN/A2001
Peti sárkánya (2. magyar szinkron)PolgármesterJim Backus1995
Piszkos munkaN/AN/A1985
Wilhelm Hausmann halála és feltámadásaHermannKurt Böwe1979
197839 lépcsőfok (1. magyar szinkron)StewartAndrew Downie1985
A nagy FoxKarl KoperGastone Moschin1990
A nagy umbuldaN/AN/A1998
A nagy vonatrablás (1. magyar szinkron)Henry FowlerMalcolm Terris1981
A nyomorultakN/AN/A1985
A varázslatos LassieGusMickey Rooney2001
A vég kezdete (1. magyar szinkron)N/AN/A
Egy meg egyN/AN/A1980
Egy végrendelet záradékaN/AN/A1982
Elő a zsebkendőkkel! (1. magyar szinkron)Mr. BeloeilJean Rougerie1998
Ép testben épp, hogy élekN/AN/A1999
JóbarátokEddie JohnsonHarry Bellaver1996
KaravánokN/AN/A1989
KómaKellyFrank Downing1981
KonvojHamilton képviselőWalter Kelley1979
Macska az űrből (1. magyar szinkron)BíróSorrell Booke1994
Mindent bele, csak rá ne fázzunk!A vámtisztSztojan Sztojcsev1980
Nick Carter, a szuperdetektívJozef Ledvina felügyelőRudolf Hrušínský1979
Oliver történeteGentilano úrSully Boyar1991
Őrült nők ketrece (1. magyar szinkron)Asszisztens az éjszakai mulatóbanGiancarlo Pellegrini1980
Ruby és OswaldClyde GaydoshGordon Jump1990
SeverinoNicolasMircea Anghelescu1979
Spirál (1. magyar szinkron)N/AN/A1986
Szerelem és golyók (1. magyar szinkron)Andy MiltonAlbert Salmi1988
1979A herceg és a csillaglányN/AN/A1981
A Las Vegas-i lovasN/AN/A1991
A róka szemébenN/AN/A1984
A teraszN/AN/A1995
Az amatőrN/AN/A1981
Egy éjszaka csodájaKirályRolf Karl Augustin1990
Egy tiszta nőGrobyDicken Ashworth1984
Én és a kölyökMaxBurl Ives2000
HálátlanságN/AN/A1982
Holttestek reklámcélokraN/AN/A1984
Isten hozta, Mister!Sydney Courtney, a rovatvezetőJohn Harkins
Messidor (1. magyar szinkron)N/AN/A1983
Meteor (1. magyar szinkron)Védelmi miniszterRichard Dysart1992
Öreg rókák, nem vén rókákAlArt Carney1996
Őszi maratonVaszilij Haritonov, Andrej szomszédjaJevgenyij Leonov1980
Száguldás a pokolba (1. magyar szinkron)Roy SnyderE. G. Marshall1994
Szökés az AlcatrazbólLakmuszFrank Ronzio1991
Utoljára, CatherineN/AN/A1986
1980A csontok útjaN/AN/A1982
A gyilkos héja (első-két magyar szinkron)N/AN/A1987
FogadósRoy Kinnear1989
A háború kutyái (1. magyar szinkron)N/AN/A1993
A névtelen levélíróN/AN/A1983
A szólistaN/AN/A1987
Airplane![43]Dr. BrodyJason Wingreen
Az óraÜgyvédAndrzej Szczepkowski1986
Ellopták Jupiter fenekét (1. magyar szinkron)N/AN/A1981
Fantozzi mindenki ellen (1. magyar szinkron)N/AN/A2001
Főúr, tűnés! (2. magyar szinkron)N/AN/A2005
GaudeamusBergmanBedřich Prokoš1984[44]
GolfőrültekMr. NoonanAlbert Salmi1991
HamletSírásó #1Tim Wylton1981
Lili MarleenProselWilly Harlander1992
MegszállásKriegelJeffrey Segal1990
Miért nem hívták Evanst?N/AN/A1982
Muppet Show – V/7. rész: Glenda JacksonN/AN/A1984
PopeyeWimpyPaul Dooley1985[45]
Smokey és a bandita 2. (1. magyar szinkron)RaktárőrJerry Lester1997
Sörgyári capriccioGruntorád doktor úr, igazgatósági tagRudolf Hrušínský1982
Szabadlábon VelencébenFrancia turistaMaurice Auzel1981
SzederszüretN/AN/A1984
Táncoslábú tiszteletesPüspökCarlo Bagno1986
TragacsparádéN/AN/A2002
ZálogocskaVittorioTom Pedi1996
1981A bécsi SvejkN/AN/A1998
A féltékenység tangója (1. magyar szinkron)N/AN/A1986
A lány és GrandNyikolaj Vaszeljevics, az igazgatóNyikolaj Szkorobogatov
A válásN/AN/A1984
A város hercege (1. magyar szinkron)Tug BarnesLane Smith
Cerro mayorN/AN/A1986
Egy zsaru bőréértJude, a gyógyszerészPierre Belot1982
Este Franciskával?Hans-Joachim Hegewald1985
Excalibur (2. magyar szinkron)Sir HectorClive Swift1998
Fantom az éjszakában (2. magyar szinkron)N/AN/A1992
Kéjnő Kaliforniába készülArthurM. Emmet Walsh1984
Papa és az égEdvinRune Turesson1986
PéntekGloamingAdrian Brine1994
RagtimeWillie ConklinKenneth McMillan1985
Szörnyeteg klubPickering, a V-osztag vezéreDonald Pleasence1990
TűzszekerekCaius College főportásaRichard Griffiths1982
VabankAdam „Spula” SpulskiWłodzimierz Musiał1983
Vigyázó szemekMr. DeeverKenneth McMillan1995
Zorro, a penge??1994
1982A dolog (1. magyar szinkron)Dr. BlairWilford Brimley1992
A misszionáriusFitzbanks tiszteletesGraham Crowden1999
A S.A.S. kommandóN/AN/A1991
A veszélyes élet éveWally O'SullivanNoel Ferrier1992
Bombajó bokszolóÖreg KruppFerdinando Murolo1984
Bonnie és Clyde olasz módraÚjságárusN/A1996
DantonN/AN/A1992
Egy zseni ifjúságaIbn AnasztazVitautasz Tomkusz1989
Finom kis korlátolt felelősségű társaságN/AN/A1985
Foci bundábanN/AN/A1982
GandhiEurópai utasPeter Cartwright1984
Halló, halló! (2. magyar szinkron)Kurt Von Strohm ezredesRichard Marner2001
Hívjatok Bruce Lee-nek!NagyapaJohnny Yune1994
Hogyan veszíti el a világ a költőket? (2. magyar szinkron)N/AN/A2004
Krimileckék – 1. részWittmannTraugott Buhre1983
Nyaraló gyilkosokSir Horace BlattColin Blakely1985
Rabló-pandúrArchibald szenátorN/A1991
Spagetti-házKönyvelőRenato Scarpa1983
Tudom, hogy tudod, hogy tudomCavalliSalvatore Jacono1985
Tűz a nyaralóbanArnold Matofski rendőrfőfelügyelőGert Günther Hoffmann1984
Tűzróka (első-két magyar szinkron)Kenneth AubreyFreddie Jones1990
Leon SpragueGeorge Orrison1994
Vándorlások meséjeN/AN/A1985
Viktor/ViktóriaCharles BovinHerb Tanney1994
Villa kiadóFlimm, a tanúGünter Strack1987
1983A kéz játékaiAntónio CardealCarlos Wallenstein1989
A kíméletlen (1. magyar szinkron)Rouxel felügyelőPierre Mondy1993
A kockázat áraA bizottság elnökeJean Rougerie1988
A vadlóN/AN/A1994
AcélviharN/AN/A1993
Agyban nagyTimonGeorge Furth1994
AgyhalálJames ZimbachBill Morey1993
Az évszázad üzleteHuddlestonRobert Cornthwaite
Az öltöztetőN/AN/A1989
Az Osterman hétvégeKeever tábornokHansford Rowe1991
Becéző szavak (1. magyar szinkron)Dr. BudgeTom Wees1987
HomályzónaMr. AgeeMurray Matheson1994
Húszas, harmincas évekN/AN/A1986
MásnapN/AN/A1996
Monty Python: Az élet értelme (első-két magyar szinkron)N/AN/A2001
N/AN/A2004
Nyomás utána! (első-két magyar szinkron)BörtönigazgatóSid Raymond1991
Idős férfi a mosdóbanN/A1992
OrvosnőkDr. BoeblingerRolf Hoppe1985
Ottó, az orrszarvúMr. LejonAxel Strobye1986
Piszkos Harry 4.: Az igazság útjaN/AN/A1994
PygmalionN/AN/A1987
Sherlock Holmes és a Baskerville-i átokDr. WatsonEarle Cross1994
Sok szerencsét, felügyelő!N/AN/A1988
Sztár 80 – Egy aktmodell halálaN/AN/A1993
Titokban HongkongbanUtas a repülőnInconnu1983
1984A hetedik célpontN/AN/A1992
A láthatatlan emberJaggersViktor Markin1986
A lift (1. magyar szinkron)Crone úr, a Felkelő Nap főnökeHans Veerman1990
Amadeus (2. magyar szinkron)Bonno udvari karmesterPatrick Hines2002
Az első lovashadseregApanaszenkoVladimir Prikhodko1986
Az időutazóBarnabyPeter Hobbs1993
Broadway Danny RoseJackie Gayle1986
CoriolanusN/AN/A
Édes gondokBaránekDušan Blaškovič
Egy mutatványos halálaDiekmannHans Helmut Dickow1989
Elveszett egy elefántGavrilov, a cirkuszigazgatóIgor Kasincev1985
Karate kölyök (1. magyar szinkron)Mr. Harris, történelemtanárBernie Kuby1993
Két legyet egy csapásraKrupiéN/A1996
Lapátra tett férjekDr. Zook (hang)Paul Benedict1994
Mrs. Soffel – Börtönszerelem (1. magyar szinkron)Mr. StevensonLes Rubie
Muppet-show New Yorkban (2. magyar szinkron)Waldorf (hang)Jim Henson2000
PeriklészLord CerimonClive Swift1988
Picone küldöttKórházi orvosN/A1987[46]
Rémálom az Elm utcábanMr. LantzEd Call1989
Szörnyecskék (1. magyar szinkron)BankpénztárosLois Foraker
Zsaroló zsarukBloret felügyelőJulien Guiomar1986
1985A bűnbánóN/AN/A1989
A korzikai testvérekN/AN/A1987
A sárkány éve (1. magyar szinkron)Milton BinK. Dock Yip1993
Akiktől forog a világ (1. magyar szinkron)Saul GritzVincent Gardenia2004
Az Edgehill házaspárCharlie HowellRobert Blythe1989
Az ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisaCragwitchFreddie Jones
BagratyionN/AN/A
CukorbébiN/AN/A1988
Csak egy tánc voltMorrie ConleyStratford Johns1997
DelejezettekN/AN/A1995
Egy kis románcFred HiteHenry Slate1998
Európai vakációFritz SpritzWilly Millowitsch1994
Fegyvertelen, de veszélyes (1. magyar szinkron)Harold SmithWilford Brimley2000
Fekete tűzN/AN/A1995
Jó utat!Sir Colin BrandMichael Aldridge1989
Kairó bíbor rózsája (2. magyar szinkron)Éttermi főnökDavid Kieserman1997
K. u. k. SzökevényekTábornokMariusz Dmochowski1985
Lóvátett lovagokBoyetClifford Rose1987
Mad Max 3.A gyűjtőFrank Thring1991
Menekülő szerelmesek (2. magyar szinkron)Lionel RocklandHoward Duff
Mint a méreg (1. magyar szinkron)Jaroslav Hůla, igazgatóhelyettesFrantišek Řehák1988
Miss Marple történetei 04.: Egy marék rozsRex FortescueTimothy West
Moszkvai csataN/AN/A1986
Orion zónaN/AN/A1997
Rendőrakadémia 2. – Az első bevetésDooleyEd Herlihy1989
Rocky IV. (1. magyar szinkron)PaulieBurt Young1990
Stephen King: Ezüst pisztolygolyóSeriffhelyettesN/A1993
Szökevényvonat (1. magyar szinkron)Eddie MacDonaldKenneth McMillan1988
SzuperhekusokFletcher úrLou Marsh1989
Teknőstörténet (1. magyar szinkron)George FairbairnMichael Gambon1991
Újra meg újraUlick UniakeFreddie Jones1994
VeronikaPaumannMartin Ružek1987
1986…és a pokolN/AN/A2005
A birodalom védelme??1988
Az élet pedig megy továbbN/AN/A1990
Fantasztikus labirintus (1. magyar szinkron)N/AN/A1987[47]
A féleszű feltaláló (1. magyar szinkron)Villamosvonal felügyelőCharles „Bud” Tingwell1991
A legjobb dobás (1. magyar szinkron)N/AN/A1990
A merénylet órájaN/AN/A1991
A Paradicsom…??2005
A rózsa neve (első-két magyar szinkron)Cesenai MihályLeopoldo Trieste1991
N/AN/A2003
Anasztázia (1. magyar szinkron)N/AN/A1996
Az embervadász (1. magyar szinkron)Dr. Dominick PrinciPeter Maloney1988[48]
Egy ház Londonban (1. magyar szinkron)Utas a repülőgépenN/A1991
Foglalkozása: Fejvadász (2. magyar szinkron)N/AN/A1998
Gyilkosság három felvonásbanDr. StrangeDana Elcar1999
Hajtűkanyar (1. magyar szinkron)BankárWally MacSween1989
Kobra (1. magyar szinkron)Halliwell rendőrfőnökVal Avery1987
Krokodil DundeeWalter ReillyJohn Meillon1994
Másnap reggelGreenbaum őrmesterRichard Foronjy1989
Miss Marple történetei 08.: Nemezis (2. magyar szinkron)Mr. BroadribbRoger Hammond2004
Országút fantomjaN/AN/A1990
Piszkos alkuMartin LamanskiSteven Hill1991
RémecskékHarvM. Emmet Walsh1998
1987A gyanúsított (1. magyar szinkron)Louis Weiss bíróSam Gray1990
A híradó sztárjaiErnie MerrimanRobert Prosky1989
A követ, aki minden követ követ (1. magyar szinkron)Sir Les PattersonBarry Humphries1993
A merénylet órájaN/AN/A1992
A Nap birodalmaMr. LockwoodRobert Stephens1989
A nősülés örömei (1. magyar szinkron)??1993
A Saint Tropez-i leánykereskedőkA szervezet elnökeN/A1991
Aki legyőzte Al Caponét (1. magyar szinkron)Kerületi ügyészClifton James1989
Amerikai nindzsa 2. – A leszámolás (2. magyar szinkron)Sanborne professzorRalph Draper1998
AngyalszívJohn lelkészGerald Orange1989
Az ellenfélVictorErnest Borgnine1990
Best Seller – Egy bérgyilkos vallomásai (1. magyar szinkron)MonksSully Boyar
Betörő (2. magyar szinkron)N/AN/A1996
Börtöntőzsde (2. magyar szinkron)N/AN/A
Delta Force kommandóN/AN/A1991
Derékzsába, avagy magyarul hexensusszDr. PohlJürgen Thormann1989
Dörzsölt zsaru (1. magyar szinkron)AndrosovHarry Goz1992
Dupla vagy semmiArnold ForbushBarton Heyman1991
Ernest táborozni megySherman KraderJohn Vernon1993
Gyomok közöttOscar ReoFred Gwynne1996
Kellemes karácsonyt kívánnak a polipok (1. magyar szinkron)N/AN/A1988
Kiálts szabadságotRendőrkapitány SowetobanWilliam Marlowe1994
Malone, a bérgyilkosHawkins seriffKenneth McMillan1992
Mostohák gyöngyeIgazgatóWayne Robson1995
Nancy WakeBuschKevin Miles1989
Nem látni és megszeretni (1. magyar szinkron)Harry GruenGeorge Coe
Női kommandóWilliamsBryan Clark1992
Összeesküvés – A chicagói nyolcak pereRochfordN/A1990
Pilkington nyomábanPottsyJohn Gill
Sátáni megszállottságDr. KeddieJohn Harkins1995
Úri passziók (2. magyar szinkron)N/AN/A1997
Utolsó nyár TangerbenGomezJulien Guiomar1992
Vörös HoldN/AN/A1991
1988A barcelonai kapcsolatPüspökAlfred Lucchetti1990
A lady és az útonállóN/AN/A1993
A második Al CaponeJake Franklin, a borbélyN/A1994
A nagy kiruccanásRegBritt Leach1991
A vadnyugat fiai (2. magyar szinkron)Wilson békebíróVictor Izay1996
A vörös macskaN/AN/A1991
Arthur 2.Ralph MarollaBarney Martin
ÁtejtésN/AN/A1990
Az óriási nyomozó – 2. rész: A hamisítvány (2. magyar szinkron)Étterem-tulajdonosMax Turilli2001
CsászármetszésGlasperowi, a szülészeti osztály vezetőjeJerzy Zygmunt Nowak1991
Csupasz pisztolyAngels vezetőedzőLawrence Tierney1989
Dolgozó lányOren TraskPhilip Bosco1990
Fény feléGeorgeNed Beatty1994
Frankenstein, avagy az őrültek kórháza (1. magyar szinkron)Dr. SapersteinLou Cutell1989
Golyóálló glóriaN/AN/A1997
Gorillák a ködben (1. magyar szinkron)Dr. Louis LeakeyIain Cuthbertson1992
Gyilkos lövés (első-két magyar szinkron)Sam BakerWalter Marsh
1994
Gyilkosság a Paradicsomban (2. magyar szinkron)Sir Harry OakesRod Steiger1997
HadiösvényenColin DitweilerM. Emmet Walsh1995
HajlakkMr. PinkyAlan J. Wendl1996
Hasfelmetsző Jack (első-két magyar szinkron)N/AN/A1991[49]
2003
Kiállítva (1. magyar szinkron)Charles „Commie” ComiskeyClifton James2005
KöltözésSimon EberhartGordon Jump1993
Lángoló Mississippi (1. és 3. magyar szinkron)Ray Stuckey seriffGailard Sartain1990
2005
Néhány nap velemN/AN/A2000
Ökölharcos (1. magyar szinkron)DelgadoEmiliano Redondo1989
Pajzán kísértetek (2. magyar szinkron)Idős PlunkettRay McAnally1996
Prérivadászok MexikóbanN/AN/A1990
Rövidzárlat 2. (első-két magyar szinkron)Oscar BaldwinJack Weston
N/AN/A2002
SeregélyekJamesDavid Ryall1990
Sikoly a sötétben (1. magyar szinkron)Barritt bíróMaurie Fields1994
StradivariN/AN/A1992
Tökkelütött trió 2. (1. magyar szinkron)Dr. KneitzGeorg Marischka
Újabb csobbanásHerb NeedlerBarney Martin1994
Vörös zsaruDimitrij Sztyepánovics konzulGene Scherer1989
WillowBurglekutt prefektusMark Northover
1989A golfklub rejtélyeCharlie KimmelCharlie Quinn1990
A kegyetlen horizontHorst HaackJan de Bruyne1992
A pokol kapujaJonasN/A1996
A rémes lányPolgármesterRichard Süßmeier1994
Az érzelmek embere (1. magyar szinkron)Don JesusJosé María Caffarel1993
Az utolsó ellenségDr. David KerridgeTenniel Evans1991
Az istenek a fejükre estek 2. (1. magyar szinkron)N/AN/A1990
Bicska (2. magyar szinkron)N/AN/A1993
Billy, a kölyökLew Wallace kormányzóWilford Brimley
Drágám, a kölykök összementek!Dr. BrainardLou Cutell1990
Fekete esőCrownRichard Riehle1989
Harc az életkristályértLancasterByron Webster1993
Holt Költők TársaságaDr. HagerGeorge Martin1990
IdővándorokHarry OrthNed Beatty
Kereszttűzben (2. magyar szinkron)N/AN/A1998
Kisvárosi komédiaDafydd Ap LlewellynAnthony Hopkins1993
Mesék a kriptából I/1–3. (1. magyar szinkron)VicRoy Brocksmith1990
MillenniumDr. BrindleAl Waxman1994
Mindenki gyermeke (1. magyar szinkron)James Roberts tűzoltóparancsnokPat Hingle1993
Papa, én nő vagyok!Felügyelő #2N/A1990
Rátarti Quinn, a karibi rendőrfőnök (1. magyar szinkron)Chalk kormányzóNorman Beaton1995
Rendőrakadémia 6. – Az ostromlott városEric Lassard parancsnokGeorge Gaynes1991
Támadó a mélybőlDr. GeoffreyLuciano Pigozzi1992
Tango és CashMatt Sokowski igazgatóhelyettesPhil Rubenstein1990
Tétre vagy befutóra (2. magyar szinkron)N/AN/A1998
Tíz kicsi indián (1. magyar szinkron)cím felolvasása–1990
Tökéletes tanúCostelloKen Pogue1991
ŰrhajótöröttekLlyodes kapitányPepper Martin
V. Henrik (1. magyar szinkron)BurgundHarold Innocent1995
VaklármaScottoJohn Capodice1989
Valami angol filmN/AN/A1995
Vége a régi időknek (2. magyar szinkron)StoklasaMarián Labuda1996
1990A bohócokkal együtt sírtunkAlwin WestenHans Christian Blech1991
A furcsa nőN/AN/A1993
A Mauritius-díjPaul LuhnFriedrich von Thun1994
Apám dicsőségeBergougnasJean Rougerie1997
Arachnophobia – PókiszonyIrv KendallRoy Brocksmith1990
Az utolsó CaponeN/AN/A1996
Az utolsó pillangóRheinbergFreddie Jones1993
Bivaly nagy John (1. magyar szinkron)PapN/A1992
Delta kommandó 2. (2. magyar szinkron)BíróN/A1997
Dick TracyVito Lorenzo őrmesterRobert Costanzo1990
Egy gazdag lányRoccoRon Karabatsos1994
Die Hard 2. – Még drágább az életedN/AN/A1990
ÉbredésekFrankGeorge Martin1991
Édes gyilkosságN/AN/A1995
Hajszál híjánDominick Benti őrmesterM. Emmet Walsh1990
Három férfi és egy kis hölgyN/AN/A1991
Hiúságok máglyájaAlbert FoxClifton James1992
Hol az igazság?N/AN/A1994
Ian Fleming titkos életeGerhard Hellstein tábornokJoss Ackland
Jekyll és HydeN/AN/A
Ma este harapokEladó a kirakodó vásáronN/A
Mr. Végzet (1. magyar szinkron)Harry BurrowsPat Corley
Nagymenők (2. magyar szinkron)Henny Youngman1996
Nagypapa karácsonyraElmerMickey Rooney1992
Ők is a fejükre estekNémet turistaLawrence Ginsberg1991
Ölve vagy halva (1. magyar szinkron)CalabreseNick DeMauro1990
Palimadár (1. magyar szinkron)RaunAlex Bruhanski
Rendőri megbízatásRobinsN/A1993
RománcSmokeyKenneth Mars1996
Rosencrantz és Guildenstern halott (2. magyar szinkron)Anglia nagyköveteJohn Burgess2004
SellőkN/AN/A1994
SvindlerekBobo JustusPat Hingle1992
Talpig zűrbenBörtönigazgatóJohn William Galt1991
Tini nindzsa teknőcök (1. magyar szinkron)Sterns rendőrfőnökRaymond Serra
ŰrkalózokN/AN/A1990
ŰrvadászatDr. IngrinJohn H. Willcox1994
Vadászat a Vörös OktóberrePadorin admirálisPeter Zinner1990
Viszem a bankotSkeltonVictor Argo1992
Zsaroló zsaruk 2.N/AN/A1990
1991A bűnös városJack CarnahanGeorge Martin1995
A K3 emberei – II/3. rész: Telihold-gyilkosHubert HettmannKlaus Höhne1992
A sötétség követeiHorton polgármesterRay Maurin1995
A viharhegy óriásaN/AN/A
Az utolsó napokDouglas HurdPaul Daneman1994
Csupasz pisztoly 2 1/2N/AN/A1991
Danielle Steel: ApuJeremy Bosworth, Ben ügyvédjeRichard McKenzie1996
Érzelmes csodabogarakN/AN/A1991
Extralarge I. – Az enyveskezű (1. magyar szinkron)PolgármesterDan Fitzgerald1992
Fedezetlen szerelemMr. MercerJoss Ackland1995
FegyverkölcsönzőBoyntonJohn Harkins1992
Fokozott védelemDr. HorvathJules Croiset1994
Folytatásos forgatásEdmund EdwardsGarry Marshall1993
Halálos igézetSzakácsGeorge P. Wilbur1994
Hegylakó 2. – A visszatérés (3. magyar szinkron)Allan NeymanAllan Rich1997
Hollywoodi lidércnyomás (1. magyar szinkron)DerekI.M. Hobson1995
JFK – A nyitott dosszié (1. magyar szinkron)N/AN/A1996
JómadarakBeetleRitch Brinkley1994
Kipurcant a bébicsősz, anyának egy szót se!FranklinSydney Lassick1991
Ne folytassa, felség!Gordon HalliwellLeslie Phillips
Robin HoodTuck barátJeff Nuttall
Szívek párbajaN/AN/A1994
Tini nindzsa teknőcök 2. – A trutymó titkaSterns rendőrfőnökRaymond Serra1992
1992A 99-es paragrafusPat TravisTroy Evans1994
A farkashegy legendájaPat JensenMickey Rooney
A játékosCharles Champlin1996
Az utolsó megbizatásFrank ArgentoRod Steiger1994
Csupasz igazságGarciaM. Emmet Walsh1996
Fenegyerekek (1. magyar szinkron)N/AN/A1993
Hamis adatokGerber felügyelőUdo Thomer1997
Harapós nőEmmanuel „Manny” BergmanDon Rickles1993
Karácsony ConnecticutbanHíradósGeorge Putnam
KomputerkémekBuddy WallaceEddie Jones1994
Kötelező táncokLes KendallPeter Whitford
Rikkancsok (2. magyar szinkron)N/AN/A1996
Rock and Roll fantázia (1. magyar szinkron)EarlAlan Charof1993
Sátánfajzat – Warlock 2.N/AN/A1994
SztálinN/AN/A1996
Úton hazafelé – Egy hihetetlen utazásFooteDavid MacIntyre1993
Volt egyszer egy gyilkosságN/AN/A
1993A hajó hülyéjeGörényBrian Doyle-Murray1995
A sikátor szentje (1. magyar szinkron)N/AN/A1996
Ápolónők Mexikóban (első-két magyar szinkron)N/APedro Armendáriz, Jr.1994
N/AN/A1997
Az alvilág hálójábanBaker ügynökMartin Kove1995
Az orléans-i szűzLa TrémoilleJean-Louis Richard1999
Bonus MalusN/AN/A1999
HalálvonatDr. Karl LeitzigJohn Abineri1995
Külügyi szívügyekSir HarryDesmond Cullum-Jones
LindaN/AN/A
Marilyn és BobbyCarlo RossiTomás Milián
Napok romjaiMeredith doktorJohn Savident1994
Robin Hood, a fuszeklik fejedelmeAbbéDick Van Patten
Veszett kutya és GlóriaN/AN/A1993
1994A becsület kardja (1. magyar szinkron)DimitrijAl Schuermann1994
A nagy ugrás (első-két magyar szinkron)N/AN/A1995
Luigi, a szabóErnest Sarracino2004
N/AN/A
Al Capone kincse (1. magyar szinkron)Al PetrucciVictor Arnopolin1996
Át a hegyenN/AN/A
Az apostolok cselekedeteiN/AN/A1995
Az árnyék (1. magyar szinkron)Moe ShrevnitzPeter Boyle
Az új karate kölyökBekonferáló a díjkiosztónN/A
Bátorság próbaAndy ThornellDakin Matthews
Beverly Hills-i zsaru 3. (2. magyar szinkron)N/AN/A1999
Clifford (1. magyar szinkron)Parker DavisG. D. Spradlin1994
Ed WoodBill, az operatőrNorman Alden1995
Fájdalmas bosszúArnold FulmerGordon Jump
Forrest Gump (2. magyar szinkron)OrvosHarold G. Herthum1994
GombháborúN/AN/A1996
GyermekszívDr. Leonard BaileyRip Torn1994
Gyilkos átváltozásN/AN/A1996
Gyilkosság megbízásbólStanRoger Cudney1994
György király őrült éveiPepysCyril Shaps1996
Hajsza az időn átGrisTed Pendleton1994
Halj meg velem!N/AN/A1995
Kvíz-showElnökGeorge Martin
MagánórákLord BaxterJeff Nuttall
Papa, előbb dolgozz meg a sütiértJ.J.Larry Linville2005
PengeélenMcQueAl Schuermann1996
Rendőrakadémia 7. – Moszkvai küldetésEric Lassard parancsnokGeorge Gaynes1995
RendőrviccRendőrparancsnokM. Emmet Walsh
RosszlányokClayborne ezredesWill MacMillan
Senki bolondja„Wirf” WirfleyGene Saks1997
Szürkületi zónaSimpson, elöljáróRichard K. Olsen1994
ZsarugyilkosságokSadlerM. Emmet Walsh1995
Világgá mentem (1. magyar szinkron)Alaszkai nagyapaAbe Vigoda1996
Vörös sasN/AN/A1994
1995A kis hercegnőCharles RandolphArthur Malet1996
A tévedés áldozataCurtis Lowell szenátorWarren Berlinger
Apolló 13Riporter a sajtótájékoztatónN/A1995
Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött leIvorRobert Blythe
BabeJuhászkutyaverseny szervezőjeMatthew Long
Bűnbeesés idejeDuane rendőrRichard K. Olsen1996
Casino (első-három magyar szinkron)Remo GaggiPasquale Cajano
Billy SherbertDon Rickles2002
Vincent BorelliJoseph Rigano2005
Die Hard 3. – Az élet mindig drága (1. magyar szinkron)Jerry ParksJoe Zaloom1996
Drakula halott és élveziParaszt a kocsinAvery Schreiber1997
Gulliver utazásai (első-két magyar szinkron)??1996
??1997
Hárman párbanN/AN/A
Henrietta csillagaHenry NakaiVictor Wong1996
Hirtelen halálÖregemberAllan Pinsker1995
A kaméleonGiovanni PazattoAndy Romano1996
Ments meg, Uram! (1. magyar szinkron)Beliveau századosBarton Heyman1997
Mesék a kriptából – DémonlovagBob Martel seriffhelyettesGary Farmer1998
Piszkos fonák (1. magyar szinkron)N/AN/A1996
Repülő erődN/AN/A1995
Semmi sem tart örökkéN/AN/A1997
Száguldó erődStanley Cooper tábornokKurtwood Smith1995
Szerelem a Fehér Házban (1. magyar szinkron)Idős képviselőGeorge Murdock1996
SzóbeszédJack PierceDavid Huddleston
Szuperhekus kutyabőrbenLou SwansonCarmine Caridi
Talpig zűrben 3.Mr. BurtisBruce Ed Morrow
Tommy BoyMr. Brady, vásárlóAddison Bell1995
ÚtvesztőLarryRichard Riehle1996
Vad oldalN/AN/A
Vámpír Brooklynban (2. magyar szinkron)N/AN/A2001
Vasmadarak 4.N/AN/A1997
VégállomásN/AN/A1996
Zsaru a HoldrólLesterIan Yale1997
1996A csendestársWalter ManchesterGeorge Martin
A gonosz csábításaMary apjaMichael Gambon1996
A gyilkos nyomaiMacreadyGeorge Touliatos1997
A kis hamisSteinAllan Rich
A salemi boszorkányokGiles CoreyPeter Vaughan
Albínó aligátor??1998
Az évszázad bűnesete??1997
ElnökcsemeteSpeetBill Cobbs
Ha ölni kellDr. Willard Tyrell „W.T.” BassM. Emmet Walsh
Háborús zónaDorsey tiszteletesPaul Winfield1996
Hull a pelyhesElnökHarvey Korman
HullámtörésElnökRobert Robertson1998
JeruzsálemN/AN/A
Lone Star – Ahol a legendák születnekHollisClifton James1997
Meghívó a halálbaN/AN/A
Nyomul a banda??1999
Ragyogj!Jim Minogue (+ Pálfai Péter)John Cousins1998
Spitfire GrillGary Walsh seriffGailard Sartain1997
Stephen King: Sorvadj el!Biff QuigleyPeter Maloney
Sugárzó veszélyN/AN/A1998
Szép kis nap!Mr. Smith LelandGeorge Martin1997
Törjön ki a frász!Hiles őrmesterR. Lee Ermey1998
Véres játék 3.N/AN/A1999
1997A canterville-i kísértetLord DumbletonDonald Sinden
A púposN/AN/A
A Sakál (1. magyar szinkron)N/AN/A1998
A Sakál árnyékaCarl Mickens – CIAAl Waxman
A nagy csapat 3.TárskommentátorN/A
Amazonok a vadnyugatonMr. WalkerN/A2000
Az igazi tündérmese (1. magyar szinkron)N/AN/A1999
Botcsinálta gyilkosjelöltRobert LambertRon Carey
EgértanyaMcKringle polgármesterCliff Emmich1998
Gyagyások seregeGonzales kormányzóEduardo López Rojas
Hazudozni AmerikábanN/AN/A1997
Láger az édenkertbenN/AN/A1998
Men in Black – Sötét zsarukZap-Em rovarirtóKen Thorley1997
Oscar Wilde szerelmeiN/AN/A1999
SaraN/AN/A
Sebzett vadStu SachenRobert Costanzo
SzáműzőszékN/AN/A1998
SzellemtanyaMauricePeter Maloney
Vegasi vakációN/AN/A1997
1998A nyomorultakBíróPhilip McGough1999
ÉletvonatRabbiClément Harari2001
Hajó, ha nem jóCukrászDavid Lipman1999
Hamilton parancsnokN/AN/A
Jöttünk, láttunk, visszamennénk 2. – Az időalagútFulbert de Pouille herceg, Frénégonde apjaPatrick Burgel
Maffia!ClamatoJoe Viterelli1998
Meztelen város 2. – A karácsonyi gyilkosMikulásEarl Poole Ball1999
PalmettoFelix MalrouxRolf Hoppe
Pókerarcok (1. magyar szinkron)Shields kerületi ügyészMichael Lombard
Simon Birch, a kisemberN/AN/A
Zorro álarcaBörtönfelügyelőMaury Chaykin1998
1999A hosszúsági fok??2005
A keresztapusFickó a fagyasztóbanCarmine Parisi2000
A múmia (első-két magyar szinkron)Winston Havlock kapitányBernard Fox1999
2004
Copperfield DávidMr. DickIan McNeice2000
Csókkal megpecsételveN/AN/A2004
Derék DudleyFenwick felügyelőRobert Prosky2000
Egy sorozatgyilkos nyaraJimmy Breslin
ÉletfogytigDexter WilkinsNed Beatty
Hivatali patkányokDr. SwansonMichael McShane
Jeanne d’Arc – Az orléans-i szűzN/AN/A
Végső száguldásN/AN/A
Wild Wild West – Vadiúj vadnyugatColemanM. Emmet Walsh1999
2000A király táncol (2. magyar szinkron)N/AN/A2002
A sziget foglyaA Kormányzó apjaMaurice Chevit
A tizedik királyság (1. magyar szinkron)??2004
Anna – A történet folytatódikDr. PowelDouglas Campbell2000
Az utolsó vitaSidney Robert MulvaneLawrence Dane2001
Bagger Vance legendája??
Jackie Chan: Új csapásSaddle Rock-i seriffAlan C. Peterson2000
Köszi a csokit!DufreigneMichel Robin2002
ShaftWalter Wade, Sr.Philip Bosco2001
Szerelmem szellemeOtto EllisWalter Massey2002
N/AN/A
Túlvilági járőrN/AN/A
2001D-ToxMcKenzieRobert Prosky
Ellenség a kapuknálNagyapaMihail Matvejev
Egy fecske csinált nyaratJeanJean-Paul Roussillon2003
SzembesítésGreen ezredesJed Curtis2002
Torrente 2. – A Marbella-küldetésMarbella polgármestereJuanito Navarro2004
2002A rettegés arénájaJessup szenátorJosef Sommer2003
Egy fiúrólParkőrSydney Livingstone
NapóleonXVIII. Lajos francia királyAndré Chaumeau2002
2003AzonosságKerületi ügyészMarshall Bell2004
Calcium kölyökJon WrightJohn Joyce
ZöldségesEric Mason
Good bye, Lenin!Herr MehlertJochen Stern
Kávé és cigarettaJoeJoseph Rigano2005
RádióN/AN/A2004
200480 nap alatt a Föld körülLord RhodesRoger Hammond
Nesze neked, FrankieN/AN/A2005
Columbo epizódjai
ÉvÉvadEpizódEpizódcímSzereplőSzínészSzinkron év
197337HattyúdalN/AN/A1996
197442Negatív reakciók (2. magyar szinkron)Sampson századosBill Zuckert1995
197553Személycsere (2. magyar szinkron)LouieVal Avery1992
19766A szuperintelligens gyilkos csődje (2. magyar szinkron)Bertie HastingsSorrell Booke1993
198995Fogas kérdésN/AN/A1995
1991102Ölni már nincs időBaileyDavid Byrd1994
1992113Jobb ma egy veréb…EdEd McCready
199813Béke porairaFredAubrey Morris2005
Derrick epizódjai
ÉvÉvadEpizódEpizódcímSzereplőSzínészSzinkron év
197529A salzburgi bőrönd / Egy koffer Salzburgból (1. magyar szinkron)KorschowTraugott Buhre1978
1976310Mulatság a sétahajón / Ünnep a fedélzeten (1. magyar szinkron)Werner SolmsErnst Schröder1980
197852Egy rajongó halála (1. magyar szinkron)HotelportásEduard Linkers1987
4Csapda az úton / Kelepce (1. magyar szinkron)Albert KolpeTraugott Buhre1982
9Lisa apja / Liza apja (1. magyar szinkron)Georg HasslerUllrich Haupt1980
197968A New York-i látogató (1. magyar szinkron)Oskar MegassaBruno W. Pantel1982
198292Csapda Derricknek / Derrick csapdában (1. magyar szinkron)LudenkeTraugott Buhre1983
1984116Az út nem Rómába vezet / Az út nem vezet Rómába (1. magyar szinkron)Henschel, speditőrHeinz Reincke1986
1987144Tiszta téboly / Abszolút téboly (2. magyar szinkron)Mertens úrHorst Bollmann1998
6A jaguár éjszakájaDr. TrabuhrHans Korte
19881512Egyfajta gyilkosságWerner RuttgerSiegfried Lowitz1989
1990173JudithProfessor LauxKlaus Herm1992
9Az érzések pusztulásaJoksch úrEdgar Walther1994
1992194Borgelt úr ünnepi vacsoráiGustav BorgeltErnst Schröder1997
Folytassa-sorozat
ÉvCímSzereplőSzínészSzinkron év
1958Folytassa, nővér!Henry BrayBrian Oulton1980[50]
1967Folytassa az idegenlégióban! (2. és 3. magyar szinkron)Sir Cyril PonsonbyWilliam Mervyn1991
1997
Folytassa, doktor! (3. magyar szinkron)Sir Edmund BurkeDerek Francis1996
1969Folytassa újra, doktor!N/AN/A
1970Folytassa a szerelmet!??1980
1971Folytassa, ahogy tetszik! (1. magyar szinkron)??1981
1972Folytassa külföldön! (2. magyar szinkron)Martin testvérDerek Francis1997
Rózsaszín párduc-sorozat
ÉvSorszámCímSzereplőSzínészSzinkron évMegjegyzés
19744A rózsaszín párduc visszatérMacDavid Lodge1983A filmsorozat első magyar szinkronja.
19786A rózsaszín párduc bosszújaAuguste Balls professzorGraham Stark1989
19827A rózsaszín párduc nyomábanHarvey Korman1990
19838A rózsaszín párduc átkaPalmyra hadnagyPat Corley1998
Tetthely epizódjai
ÉvEpizódEpizódcímSzereplőSzínészSzinkron év
197327Keresd a nőt!Franz Gerber felügyelő[51]Heinz Schimmelpfennig1988
38A felvétel folytatódik1992
197547A számlát mindig benyújtjákNicklischGünter Strack1977
1982134A láthatatlan ellenfélKissling főtanácsosWerner Schwuchow1988
1984164Ki nyújtja be a számlát?Wolf főtanácsosWilfried Blasberg[52]1985
166Nyolc, kilenc-kész!Müller, rendőrfőnökMichael Gahr1991
1985171Ház az erdőbenKissling főtanácsosWerner Schwuchow1989
1986184Fekete hétvégeHeinz MöhlmannSiegfried Wischnewski
1988210Halálos találkozóBruno ErklentzHans Korte1991[53]
ÉvCímSzereplőSzínészSzinkron év
1958Ivanhoe[54]Sir HumphreyDerek Aylward1966
Sir OliverPeter Reynolds
1958–1960Zorro II–III. (1. magyar szinkron)N/AN/A199–1994
1960Tom Sawyer kalandjaiN/AN/A1970
1965Belphegor, avagy a Louvre fantomja 1–4. (2. és 3. magyar szinkron)Szemüveges férfiN/A1989
N/AN/A2002
1966A kincses szigetFekete kutyaSylvain Levignac1968
A négy páncélos és a kutya I.N/AN/A
Őrjárat a kozmoszban (1. magyar szinkron)Vezérkari tagN/A1967
1966–1968Az Angyal V-VI.Claude Teal felügyelőIvor Dean1997
Sir John MullinerJohn Boxer
1967A fekete-bikinis lányLeo PettitFrederick Jaeger1970
A Forsyte sagaStanley BaldwinRalph Michael
RendőrJohn Beavis
1969D’ArtagnanPorthosRolf Arndt1972
1970A fekete tulipán 1–6.Isaac BoxtelWolfe Morris1975
1971Apák és fiúk 1–2.Nikolai KirsanovAnthony Bate1978
Bel AmiM Larache-MathieuMichael Gover1974
Porlepte históriákN/AN/A
1973A tavasz tizenhét pillanataEmeljanov (3. részben)Jevgenyij Lazarev1974
Az utolsó ellenőrzésDinovGeorgi Kalojancsev1975
1974A Wardinok asszonyaiNetrebandWolfgang Greese1978
1976Rabszolgasors 1–15.Mattoso úrFrancisco Dantas1986
1977A názáreti Jézus 1–4.N/AN/A1990
Az Öreg 5., 27.Franz MillingerHennigh Schlüter1989
Kojak V.Lt. George O'MaraKenneth McMillan1995
Danny FogartyBenny Baker
Nem kell mindig kaviárHaffnerGünter Lamprecht1981
Mr. MillerN/A
Washington zárt ajtók mögött 1–6.Mr. EmoryN/A1979
1978A bábu 1–9.Jan MincelAndrzej Szalawski1980
N/AN/A
Dallas I.Willard „Digger” BarnesKeenan Wynn1990
1979Forró szélIgazgatóRamiz Sekic1984
Latin-Amerikában írtákN/AN/A1982
1980Egy szélhámos karrierjeKuniczkiBronislaw Pawlik1984
Karl Marx ifjú éveiTartományi elnökSchraiber1981
1982Magnum III.Archie MacPhersonJames Doohan1995
Vendégek 1–4.ChanterelJean Desailly1986
1982–1983Knight Rider I-II.David BurnsReid Shelton1992
Moore seriffJohn Crawford
StrockDana Elcar
StephanoGiorgio Tozzi
1983A repülő fiúPelc mérnökVlastimil Hasek1986
A szupercsapatChow tábornokJohn Fujioka1997
Fekete Vipera I/1–3. (1. magyar szinkron)London püspökeArthur Hewlett1995
Fekete Vipera I/4–12.Lord FifePeter Schofield1998
1984Ausztrál expressz II.N/AN/A1991
Eltűnt otthonrólTulajPeter Tuddenham1988
Halló, halló! I. (2. magyar szinkron)Kurt von StrohmRichard Marner2001
Sherlock Holmes kalandjai 1–4, 6–7. (2. magyar szinkron)Henry BakerFrank Middlemass1997
1984–1985Polip I-II.Alfredo RavanusaGeoffrey Copleston1988–1990
1985A 13 és ¾ éves Adrian Mole titkos naplójaBert BaxterBill Fraser1992–1993
A klinika I.Gustav BarthelsAlexander May1987
A simlis és a szende II.Mr. Bigelow / SloanPhil Rubenstein1993
Magnum VI.Russell TateAlan Hale, Jr.1996
1985–1992Halló, halló! II-IX.Kurt von StrohmRichard Marner2001–2002
1986A kisasszonyAntonio José MartinhoFernando José1994
Fekete Vipera II.Bath és Wells püspökeRonald Lacey1998
1986–1988Sherlock Holmes visszatérMorse HudsonGerald Campion1997
1986–1990A Guldenburgok örökségeDr. HollanderHans Paetsch1990–1993
1987Moselbrücki történetKarl WendelImo Heite1994–1995
1988A klinika III.Wolfgang PohlWolfgang Wahl1993
Agatha Christie: Poirot I.BonningtonDenys Hawthorne1996
Henry ReedburnDavid Swift
PolgármesterDonald Bisset
Az óriási nyomozó (1. magyar szinkron)Winterbottom (1–5.)Geoffrey Copleston1991
Pumukli kalandjai II.RendőrfőnökHarald Dietl
Ramsieder úrEgon Biscan
1989Nehéz napok a Föld nevű bolygón I. (1. magyar szinkron)Rendőr (1. részben)N/A1991
Polip IV.Szent Teréz Intézet őreN/A
Topmodell I.Baby DonaccioFelipe Carone1994
Váratlan utazás I.Duncan McTavishTom Peacock1993
1990Peter Strohm 17.Armin KuglerGuido von Salis1991
A suliEmery DoboshGeorge Martin1992
1990–1992Agatha Christie: Poirot III-V.Samuel NaughtonDesmond Barrit1997
Henry MorleyLaurence Harrington
Ed OpalsenTrevor Cooper
1991Don Quijote 1–5. (1. magyar szinkron)Sancho PanzaAlfredo Landa1995
Lucky LukeFrank (1. részben)John Quade1994
1993Csengetett, Mylord? IV.Sir RalphJohn Horsley2001
Hegylakó II.Charles BrowningGodfrey James1997
1994Stephen King: Végítélet 1–4. (2. magyar szinkron)Dr. Herbert DenningerMax Wright1999
1994–1995Walker, a texasi kopó II–III.N/AN/A1998
HarrisRayford Barnes
Frank DodgeR. G. Armstrong
Burt MuellerWilford Brimley
1995A család apraja nagyjaPedrenyoAntonio Gamero
Egy független asszonyPapa AlcottCharles Durning
Polip VII.Edoardo CorintoPaolo Bonacelli
1996Moll Flanders örömei és viszontagságai 1–4.N/AN/A1999
X-akták IV.Dr. Charles GoldsteinMike Nussbaum
1997NostromoJoshua C. HolroydBrian Dennehy1998
1998Acapulco akciócsoport II.Buttler ügynökHarry Porter1999
1999A hét mesterlövész II.Asztalos mesterWilliam Brent Kirkland2002
Preston WingoPatrick Cronin
GunderssonJack Knight
JulietaMiguel ValderramaRoberto Antúnez2000
Szeretni bolondulásigDr. Guillermo TovarEnrique Hidalgo
2000María del CarmenFrancisco „Pancho” MontesEduardo Noriega2003
2001Deed bíróSir Joseph ChanningDonald Sinden2004–2006

Rajz- és animációs filmek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
ÉvCímSzereplőSzinkronhangSzinkron év
1941Dumbo (első-két magyar szinkron)JoeBilly Sheets1989
1992
1968Szeleburdi háborúba megy (1. magyar szinkron)PapN/A
1971Lucky Luke és a nagyvárosPolgármesterJacques Fabbri1997
1972A nagy Vörös SárkányAlacsony matrózN/A1991
1979A Flintstone család: Kőkorszaki horrordiliRendőrfőnökJohn Stephenson1993
Gulliver utazásaiLilliput királyaN/A
1982A NIMH titka (2. magyar szinkron)Nagy bagolyJohn Carradine2003
Karácsonyi énekÜgyvéd #1N/A1994
1983Copperfield DávidBarkisN/A
Dodó kacsa filmje – A fantasztikus sziget (magyar szinkron)Főszerkesztő (archív felvétel)Daws Butler
Bozontos kutya (archív felvétel)Mel Blanc
Gulliver utazásai (1. magyar szinkron)KatonaN/A1993
1985A Jetson család II/28. rész: Jetson, a milliomos (1. magyar szinkron)
A Jetson család II/41. rész: Karácsony a Jetson családnál (1. magyar szinkron)
Mr. Cosmo SpacleyMel Blanc
Dot és a moszkitó (2. magyar szinkron)BogárN/A1994
Nicholas NicklebyWalter BrayN/A
Pickwick KlubN/AN/A1996
1986A három testőr (1. magyar szinkron)XIII. Lajos királyN/A1990
Barátok mindörökké – A kis hercegnő meséiTibor királyCezary Julski1995
1987A Flintstone család: Kőkorszakik az űrkorszakban (1. magyar szinkron)Mr. Cosmo SpacleyMel Blanc1994
Twist Olivér kalandjaiMr. BrownlowNarciso Busquets1993
1989Turpi úrfi visszatért: Meneküljön ki merre lát? (archív felvétel)N/A
1992A kis hableány (1. magyar szinkron)Szomszéd király, Anna hercegnő apjaN/A1995
Pinokkió (1. magyar szinkron)GeppettoJim Cummings
Volt egyszer egy erdőCorneliusMichael Crawford
1993A Flintstone család: Subidubidú…! (1. magyar szinkron)Kőkobaki úrJohn Stephenson1994
Macskakalandok[55]Károly királyN/A
1994A karácsonyi csodái (2. magyar szinkron)Locsi bácsiN/A1996
1995BaltoDokiDonald Sinden
1996A Notre Dame-i toronyőrMolnárN/A
2002Karcsi a tetőnGyula bácsiNils Eklund2004
2005A halott menyasszonyŐs GutknechtMichael Gough2006

Rajzfilm- és animációs sorozatok

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
ÉvCímSzereplőSzinkronhangSzinkron év
?Tom Sawyer csodálatos kalandjai (2 részes)IskolaigazgatóN/A1989
1958–1960Foxi MaxiN/AN/A1994–1995
1961Turpi úrfi (első-két magyar szinkron)MaharadzsaN/A1969
N/AN/A1994
1961–1962Frédi és Béni II-III. (1. magyar szinkron)[56]További szereplőkN/A1969–1974
1962A Jetson család I. (1. magyar szinkron)Mr. Cosmo SpacleyMel Blanc1990
1963Magilla Gorilla showN/AN/A1971
N/AN/A1981
1965Mormogiék I.Bolhás papaN/A1989
1969Tau bácsi I.TanítóVáclav Štekl1980
1972Klasszikus mesék fesztiváljaFred bácsi
Tábornok
N/A1990
1979Don Quijote de la Mancha (2. magyar szinkron)N/AN/A1994
Lili, a virágangyalN/AN/A1999
1981Helló, Sandybell!Iskolaigazgató
Erik bácsi
N/A1994
1981–1983Könyvek könyveTovábbi szereplőkN/A1992–1993
1982A kis gézengúzok I.N/AN/A1990
A repülő házN/AN/A1994
198380 nap alatt a Föld körül Willy FoggalRowen rendőrfőnökBenjamín Domingo1986
Csip-csup csodák[57]MedveN/A1988
Hupikék törpikék III.MaestroN/A
Lucky Luke kalandjaiTovábbi szereplőkN/A2001
Tömlöcök és sárkányok I.TörpeN/A1991
1984Alvin és a mókusok II.Mr. BucknerN/A1989
1985Az elsüllyedt világok I.NyakighomlokN/A1988
1985–1991A gumimacikZummi maciPaul Winchell1991–1993
Jim Cummings
1986A Bosco léghajó kalandjaiLeonAono Takesi1994
Dragon BallÓriás medveN/A1997
1987Hupikék törpikék VII.Draco, Kamarás társaN/A1994
1987–1988Grimm legszebb meséiTovábbi szereplőkN/A1994–1995
1987–1989Kacsamesék I-III.További szereplőkN/A1990–1994
BobobókFritzAntonio Crespo1994
1989A brémai muzsikusokPolgármesterJosé Luis Baltanás
A varázskoronaMuzakJuan Pedro De Aguilar
Alfréd, a kacsaTovábbi szereplőkN/A1993
Babar I.Öreg elefántN/A1992
Chip és Dale – A Csipet Csapat II. (1. magyar szinkron)Dr. CherepJim Cummings1991
Dini, a kis dinoszauruszMorgóFrank Welker1993
1990A hosszúlábú apuGriggs úrMaszuoka Hirosi1995
Balu kapitány kalandjai 1–47. (1. magyar szinkron)[58]Ralph ThrogmortonKen Sansom1992
Micimackó új kalandjai III.Torbit bácsiJim Cummings1994
DexterHal Smith
Repülő bocsokUhuRick Jones1995
1991Fecsegő tipegők I.Mr. MucklehoneyN/A1994
1992A nyomorultakPrefektusN/A1995
Fehér AgyarN/AN/A
Nyúl Péter és barátai (1. magyar szinkron)BorzDon Henderson1997
1992–1994Kalandozások Odüsszeiában I/3–6. (1. magyar szinkron)Mr. John Avery WhittakerHal Smith1995
1993Két buta kutya I. (ZOOM-szinkron 6. részben)FarkasJeff Bennett
Tesz-Vesz város I.KarmesterN/A
1993–1997AnimániaRalph, az őrFrank Welker1996–1999
1994A kis hableány III.GrimsbyKay E. Kuter1995
Aladdin I. (1. magyar szinkron)ApaN/A1996
1995Bicsi Bocs kalandjai I/14–15.BagolyAmos Crawley2006
Simba, az oroszlánkölyökAugustineN/A1997–1998
1996Kenguk (1. magyar szinkron)FelügyelőN/A1997–1999
Szindbád fantasztikus utazásaiN/AN/A1998
1996–1997Bicsi Bocs kalandjai II-III.BagolyAmos Crawley2006–2007
1998–1999PapyrusNeshi-MotuN/A1999–2000
1999Szünet IV.FinstranFrank Welker2003
1999–2000Simsala Grimm I-II.További szereplőkN/A2000–2001
2000Marcelino I.Közmondás (Lorenzo) testvérN/A2003
2001Verne Gyula csodálatos utazásaiN/AN/A
2004Marcelino II. (1. magyar szinkron)Közmondás (Lorenzo) testvérN/A2005
  • Klapka István" "A színfalak mögött..." (1947)
  • Szobotka Tibor: A fiatal Verdi (1950)
  • Iványi György: Uszályhajó (1952)
  • Mark Twain: Utazás a Nagy Folyón (1952)
  • Nádor Tamás: Schiller és Verdi ( A két Carlos) (1952)
  • Rostand, Edmond: Cyrano de Bergerac (1952)
  • Barabás Tibor: Kibontott zászlók (1953)
  • Hajdú Júlia: Ki a ludas? (1954)
  • Gergely Sándor: Vitézek és hősök (1955)
  • Jean-Paul Sartre: A főbelövendők klubja (1955)
  • Racine: Bereniké (1955)
  • Jókai Mór: Rab ráby (1956)
  • Lovik Károly: Az aranypolgár (1958)
  • Mesterházi Lajos: Pesti emberek (1958)
  • Csehov, Anton Pavlovics: Fölfelé a létrán (1960)
  • Gellért Endre: A kölni kapitány (1961)
  • Mikszáth Kálmán: Kozsibrovszky üzletet köt (1961)
  • Rádi Judit: Az Aranyökör tava (1961)
  • Bojki János: Az ékesen szóló paraszt története (1962)
  • Moravecz Imre: Egy trabant legendája (1962)
  • Móricz Zsigmond: Rokonok (1962)
  • Bokor Péter: Az első év első napja (1963)
  • Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (1963)
  • Lucille Fletcher: Bocsánat, téves kapcsolás (1963)
  • Neményi Kázmér: Mosolygó Itália (1963)
  • Osváth Zsuzsa: Kossuth (1963)
  • Bohdan Drozdowski: Lengyel ballada (1964)
  • Claude Aveline: Androkles oroszlánja (1964)
  • Fülöp János: A fejedelmi nő (1964)
  • Joachim Goll: Egy kis házimuzsika (1964)
  • Karinthy Ferenc: Hátország (1964)
  • Mikszáth Kálmán: Két választás Magyarországon (1964)
  • William Shakespeare: II.Richárd (1964)
  • Weyrauch, Wolfgang: Japáni halászok (1964)
  • Grozdana Olujić: A szerelemre szavazok (1965)
  • Max Gundermann: Határidőnapló (1965)
  • Imre Gábor-Bojcsuk, Vladimir: Hotel Atom (1966)
  • Nusics, Branislav: A gyanús személy (1966)
  • Solovic, Jan: Öt perc múlva éjfél (1966)
  • Sós György: A cipők éneke (1966)
  • Solohov, Mihail: Csendes Don (1967)
  • Életem, emlékeim – Benedek Marcell vallomása (1968)
  • Gergely Sándor: Vitézek és hősök (1968)
  • Mikszáth Kálmán: A kis prímás (1968)
  • Moldova György: Az elátkozott hivatal (1968)
  • Racine: Pereskedők (1968)
  • Reymont, Wladislaw: Parasztok (1968)
  • Karel Capek: Janecsek, az ősember meg a római császár (1969)
  • Tom Stoppard: Albert hídja (1969)
  • Kosztolányi Dezső: Fogfájás (1970)
  • Vihar Béla: Az utas (1970)
  • Hegedűs Géza: Szemiramisz szerelme (1971)
  • Kafka, Franz: A kastély (1971)
  • Karácsony Benő: Új élet kapujában (1971)
  • Sőtér István: Eötvös József élete és művészete (1971)
  • Theodor Weissenborn: Hősi példa (1971)
  • Csurka István: Amerikai cigaretta (1972)
  • Czakó Gábor: A szoba (1972)
  • "Kóborlásaim idején..." (1972)
  • Somerset Maugham: Zsákutca (1972)
  • Csokonai Vitéz Mihály: A Cultura (1973)
  • Jules Verne: Várkastély a Kárpátokban (1973)
  • Madách Imre: Az ember tragédiája (1973)
  • Mándy Iván: Pesti mozik (1973)
  • Molière: Az úrhatnám polgár (1973)
  • Elena Cepceková: Vadszegfű a domboldalon (1975)
  • Sarkadi Imre: Három játék (1975)
  • Aljosin, Szamuil: Ranglétra (1976)
  • Hunyady Sándor: A kabáttolvaj ebédje (1976)
  • John Arden: Zsákos ember terhe (1977)
  • Lengyel Balázs: A szebeni fiúk (1977)
  • Lope de Vega: Sevilla csillaga (1977)
  • Beumarchais, Pierre-Augustin: Figaro házassága (1978)
  • Sziráky Judit: Az álmatlan király (1978)
  • Victor Hugo: Nyomorultak (1978)
  • Ernest Hemingway: Szegények és gazdagok (1979)
  • Voltaire: A vadember (1979)
  • Kamarás István: Lényecske kalandjai (1981)
  • William Makepeace Thackeray: A rózsa és a gyűrű (1981)
  • Dékány András: Kossuth Lajos tengerésze (1983)
  • Kellér Andor: A rulettkirály (1983)
  • Kopányi György: Hazalátogató (1983)
  • Füst Milán: Őszi vadászat (1983)[59][60][61]
  • George Ciprian: Gácsérfej (1984)
  • Egy órában egy élet: Frank Sinatra (1985)
  • Egy órában egy élet: Judy Garland (1985)
  • Gyárfás Endre: Forgattam kormányt és tollat (1985)
  • Móricz Zsigmond: Murányi kaland (1985)
  • Sebestyén Zoltán: Hamlet halála (1985)
  • Markovits Ferenc: Láttál-e roppant fényt a magasban? (1986)
  • Rákosy Gergely: Az óriástök (1987)
  • Határ Győző: Az aranypalást (1988)
  • Juhász István: Mit merészel Kovács úr? (1988)
  • Krúdy Gyula: A vörös postakocsi (1988)
  • Dylan Thomas: Rebeka lányai (1989)
  • Fehér Klára: Mikor apám elment a háborúba (1993)
  • Rákosy Gergely: A kalap (1993)
  • Jaroslav Hasek: Svejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban (1997)
  1. ↑ A film 1956-ban készült, de csak harminc évvel később, 1986-ban mutatták be a mozikban.
  2. ↑ A tévéfilm 1977-ben készült, de csak két évvel később, 1979-ben adták le a televízióban.
  3. ↑ A tévéfilm 1979-ben készült, de csak két évvel később, 1981-ben adták le a televízióban.
  4. ↑ A tévéfilm 1981-ben készült, de csak három évvel később, 1984-ben adták le a televízióban.
  5. ↑ A tévéfilm 1983-ban készült, de csak két évvel később, 1985-ben adták le a televízióban.
  6. ↑ A tévéfilm 1985-ben készült, de csak két évvel később, 1987-ben adták le a televízióban.
  1. 1 2 "Discogs". Discogs. Hozzáférés: 2017. október 9.
  2. 1 2 "Freebase adatgyűjtő". Google LLC.
  3. ↑ Egyes forrásokban: Horkay János
  4. ↑ index.hu: Elhunyt Horkai János színművész, 2010. június 19.
  5. ↑ A magyar szinkron 1984-ben készült, és a televízióban 1989. augusztus 19-én adták le.
  6. ↑ A magyar szinkron 1972-ben készült, és a televízióban 1973. július 10-én adták le.
  7. ↑ A magyar szinkron 1981-ben készült, és a televízióban 1983. június 19-én adták le.
  8. ↑ A magyar szinkron 1981-ben készült, és a televízióban 1982. július 16-án adták le.
  9. ↑ A magyar szinkron 1980-ban készült, és a televízióban 1981. augusztus 14-én adták le.
  10. ↑ A magyar szinkron 1988-ban készült, és a televízióban 1990. április 27-én adták le.
  11. ↑ A magyar szinkron 1973-ban készült, és a televízióban 1975. szeptember 27-én adták le.
  12. ↑ A magyar szinkron 1973-ban készült, és a televízióban 1975. december 6-án adták le.
  13. ↑ A magyar szinkron 2000-ben készült, és a televízióban 2001. március 22-én adták le.
  14. ↑ A magyar szinkron 1975-ben készült, és a televízióban 1976. április 3-án adták le.
  15. ↑ A magyar szinkron 1976-ban készült, és a hazai mozikban 1977. június 30-án mutatták be.
  16. ↑ A magyar szinkron 1976-ban készült, és a televízióban 1977. július 17-én adták le.
  17. ↑ A magyar szinkron 1991-ben készült, és a televízióban 1992. április 26-án adták le.
  18. ↑ A magyar szinkron 1974-ben készült, és a televízióban 1975. június 22-én adták le.
  19. ↑ A magyar szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1982. május 8-án adták le.
  20. ↑ A magyar szinkron 1975-ben készült, és a televízióban 1976. október 2-án adták le.
  21. ↑ A magyar szinkron 1976-ban készült, és a hazai mozikban 1977. május 5-én mutatták be.
  22. ↑ A magyar szinkron 1982-ben készült, és a televízióban 1984. szeptember 8-án adták le.
  23. ↑ A magyar szinkron 1970-ben készült, és a hazai mozikban 1971. április 15-én mutatták be.
  24. ↑ A magyar szinkron 1985-ben készült, és a hazai mozikban 1986. május 8-án mutatták be.
  25. ↑ A magyar szinkron 1973-ban készült, és a hazai mozikban 1974. május 2-án mutatták be.
  26. ↑ A magyar szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1980. április 6-án adták le.
  27. ↑ A magyar szinkron 1977-ben készült, és a hazai mozikban 1979. május 31-én mutatták be.
  28. ↑ A magyar szinkron 1974-ben készült, és a hazai mozikban 1975. szeptember 25-én mutatták be.
  29. ↑ A magyar szinkron 1975-ben készült, és a hazai mozikban 1977. szeptember 8-án mutatták be.
  30. ↑ A magyar szinkron 1981-ben készült, és a hazai mozikban 1982. április 8-án mutatták be.
  31. ↑ A magyar szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1979. december 25-én adták le.
  32. ↑ A magyar szinkron 1980-ban készült, és a televízióban 1983. március 11-én adták le.
  33. ↑ A magyar szinkron 1975-ben készült, és a hazai mozikban 1976. június 10-én mutatták be.
  34. ↑ A magyar szinkron 1988-ban készült, és a televízióban 1989. április 1-jén adták le.
  35. ↑ A magyar szinkron 1996-ban készült, és a televízióban 1997. július 18-án adták le.
  36. ↑ A magyar szinkron 1988-ban készült, és a televízióban 1990. július 21-én adták le.
  37. ↑ A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1988. február 5-én adták le.
  38. ↑ A magyar szinkron 1978-ban készült, és a hazai mozikban 1980. február 28-án mutatták be.
  39. ↑ A magyar szinkron 1981-ben készült, és a televízióban 1983. április 29-én adták le.
  40. ↑ A magyar szinkron 1987-ben készült, és a televízióban 1988. július 23-án adták le.
  41. ↑ A magyar szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1980. augusztus 5-én adták le.
  42. ↑ A magyar szinkron 1977-ben készült, és a magyarországi mozikban 1978. március 23-án mutatták be.
  43. ↑ A magyar szinkron 1987-ben készült, és a televízióban 1988. augusztus 20-án adták le.
  44. ↑ A magyar szinkron 1984-ben készült, és a televízióban 1985. augusztus 19-én adták le.
  45. ↑ A magyar szinkron 1985-ben készült, és a hazai mozikban 1986. július 17-én mutatták be.
  46. ↑ A magyar szinkron 1987-ben készült, és a televízióban 1988. szeptember 3-án adták le.
  47. ↑ A magyar szinkron 1987-ben készült, és a hazai mozikban 1988. július 7-én mutatták be.
  48. ↑ A magyar szinkron 1988-ban készült, és a hazai mozikban 1989. május 4-én mutatták be.
  49. ↑ A magyar szinkron 1991-ben készült, és a televízióban 1993 októberében adták le.
  50. ↑ A magyar szinkron 1980-ban készült, és a televízióban 1981. április 3-án adták le.
  51. ↑ A 27. részben valamiért Pflüger felügyelőre módosították a szinkronosok, miközben ott is Gerber néven szerepel az eredeti német változatban.
  52. ↑ A korabeli tv-újságok tévesen Guido Gagliardi karakterénél tüntették fel.
  53. ↑ A magyar változat 1995 tavaszán került először adásba, de a stáblistánál a Magyar Szinkron- és Videó Vállalatot említik, ami 1991-ig működött ezen a néven.
  54. ↑ Az Ivanhoe című filmsorozat teljes epizódjából csak 15 részt választották ki az MTV adására.
  55. ↑ A Csizmás kandúr című animesorozat 2. és 26. részét állították össze a VHS megjelenésére, Magyarországon a VICO forgalmazásában adták ki ugyanazt.
  56. ↑ A Frédi és Béni című rajzfilmsorozat 2. és 3. évad 60 epizódjából kiválasztott 32 részben.
  57. ↑ A Csip-csup csodák című animesorozat teljes epizódjából 80 részt választották ki az MTV2 adására.
  58. ↑ A Balu kapitány kalandjai című rajzfilmsorozat teljes epizódjából ki választották 39 részt első évadként.
  59. ↑ Őszi vadászat - Füst Milán művének rádióváltozata /rádiójáték/ 1983. YouTube
  60. ↑ "Füst Milán műveiből – Rövidített válogatás Füst Milánnak a Magyar Rádióban elhangzott műveiből (1956–1994). 12. Füst Milán: Őszi vadászat" (magyar nyelven). MTA Füst Milán Fordítói Alapítvány. 2015. november 23. dátummal az eredeti (php) címről archiválva. Hozzáférés: 2015. november 22.
  61. ↑ "Őszi vadászat". Rádiólexikon (radiojatek.elte.hu/) (magyar nyelven). ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete. 2020. augusztus 9. dátummal az eredeti (php) címről archiválva. Hozzáférés: 2015. november 22.
  62. ↑ "Állami kitüntetések augusztus 20-a alkalmából". Nemzeti Erőforrás Minisztérium. 2009. augusztus 19. 2016. március 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2015. október 23.

További információk

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]