Szolnok történetének sötét időszakára emlékezett a város – videóval

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Szoljon
A holokauszt szolnoki áldozataira emlékeztek hétfőn délelőtt a belvárosban. A résztvevők a helyi botlatóköveknél is lerótták tiszteletüket.

A holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapja alkalmából hajtott fejet a város a második világháború idején elhurcolt zsidók emléke előtt. Az önkormányzat, a pártok és más helyi szervezetek, valamint iskolák képviselői hétfőn a szolnoki Hild János téri emlékkőnél, az egykori gettó helyszínén gyűltek össze.

A program megnyitóján elhangzott: az 1944-es német megszállást követően – a csendőrség hathatós közreműködésével – összeterelték a zsidókat. Szolnokon is létre kellett hozni egy gettót, amelyet először a Liget út környékén alakítottak volna ki, ám ez ellen az ott élők tiltakoztak.

 

Ezt követően jelölték ki azt a területet, ahol most a Pelikán szálló és a Baross út 1. szám alatti épület áll. Végül kerítést emeltek a létesítmény köré, körülbelül 1200 embert zsúfoltak itt össze. Az akkori épületek közül egy ma is áll, a Jászkürt utca 5. szám alatti ház...

– A vármegyeszékhely életében sötét időszak volt 1944 júniusa – kezdte emlékező beszédét Róna Tamás. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Közép-Magyarországi Területi Csoportjának főrabbija elmondta, a hónap végén két vasúti szerelvény indult el a városból, az egyik Strasshofba, a másik pedig Auschwitz-ba tartott.

Ez azt jelentette, hogy a szolnoki hitközség mintegy fele, a helyi polgároknak pedig körülbelül hatszáz tagja már sosem térhetett haza. Az emberi gonoszság elvette az életüket

– fogalmazott a főrabbi.

Az emlékezők menete ezután a zsinagóga épületébe, a Szolnoki Galériába indult, ám útközben a belvárosi botlatóköveknél is megállt. Az egyik ilyen „emlékpont” Gombos Imréé volt, aki Jászapátin született, 25 éves korában költözött Szolnokra. Itt később egy paplangyártó üzemet alapított. Mint megtudtuk, Gombos Imre a mauthauseni koncentrációs táborban halt meg, ahová 1945 tavaszán került. 

 

Google NewsA legfrissebb hírekért kövess minket a Szoljon Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.